Pillanatok alatt baby sitter lett a rendőrből – videó

Hamar összehaverkodott a kétéves lány a zsaruval.

Az „internet népe” (ami adott esetben akár csak néhány ezer ember is lehet) most éppen ezt a videót „imádja”.

A helyszín: Orem város, (Utah állam), annak is a bírósága. Jose Moncayo egy tárgyalásra volt hivatalos, és mivel nem volt, aki felügyeljen gyermekére, magával vitte a kétéves Abit.

A tárgyalóterembe azonban nem engedték be a kislányt, így a folyosón kellett várakoznia. Az izgága Abi nem maradt egyedül: Kevin Norris, egy helyi rendőrtiszt átment baby sitterbe, és vigyázott a kislányra, amíg az apuka a tárgyaláson ült.

Az épületben működő biztonsági kamerák rögzítették a zsaru és a lányka közös időtöltését – tény, hogy aranyos videó született.

 

A rendőrtiszt – aki maga is apuka – vásárolt enni-innivalót a kislánynak, sétált vele, rajzfilmet vetített neki a telefonjáról; Abi még el is aludt az ölében.

A helyi rendőrség Facebook-oldalára feltöltött videó jelen pillanatban 2,6 millió megtekintésnél jár.