A szobrászok, akik új életet adtak az első világháború sérült veteránjainak

A tízes évek során az orvostudomány ugrásszerűen fejlődött, de ezzel egyidőben a fegyverek is egyre pusztítóbbak voltak. A háborúkból hazatérő katonák nem ritkán arcsérüléseket is szenvedtek, amelyekkel igen nehéz lett volna újra beilleszkedniük a társadalomba: jóval nehezebben kaptak volna munkát, és minden esélyük megvolt arra, hogy hátralévő életüket számkivetettként éljék le.

Ezt a folyamatot látva néhány szobrász, így az amerikai Anna Coleman Ladd, vagy a brit Francis Derwent Wood is olyan, a pácienssel megegyező bőrszínűre festett protéziseket kezdtek készíteni, amelyek pótolták az elvesztett részeket. A képsorok és fotók szerint elég jól, de munkájuk persze korántsem nem veheti versenyt a modern plasztikai sebészet megoldásaival.

A protéziseket egy, a katonák arcáról vett gipszlenyomat segítségével készítették el

Majd bőrszínűre festették, és – a nagyobb élethűség kedvéért – aprólékos munkával további részleteket készítettek el

Az első próbák után természetesen még szükség volt némi finomhangolásra

És a veterán arcához való igazítás sem maradhatott el

Arcokról vett gipszminták és leendő kiegészítőik

A háborúból hazatért hősök jó részénél nem csak egy orr, fül, vagy állcsúcs pótlására volt szükség

A művészek rengeteg ember számára tették lehetővé, hogy új életet kezdjenek

A sérült és a helyreállított arc közti különbség óriási.

A következő fotón mindkét állapot látható, így kérjük, csak saját felelősségére görgessen lejjebb.

Fotók: Wikimedia Commons, Kongresszusi Könyvtár és az NRC