Az inspiráció a meztelen jógás lány küldetése

Mindenki szép, és bárki képes lenyűgöző dolgokra a testével - véli a 25 éves nő.

Az Instagram legújabb szupersztárja egy neve elhallgatását kérő jógaguru. Azért kattant rá máris több mint 135 ezer ember, mert a gyönyörű testű nő meztelenül szeret jógázni. Azt mondja magáról, hogy a célja, saját testük elfogadására inspirálni másokat. Meg persze jógázásra.

„A meztelen jógázástól szabadnak érzem magam” – mondta a 25 éves, egyébként fotózásból élő nő a The Cut magazinnak. Bár évek óta jógázik, csak ebben az évben kezdett el napi rendszerességgel tornázni. Azt mondja, korábban neki is rengeteg problémája a volt a teste elfogadásával. „A korábban az életem egyik legnagyobb problémája volt, hogy állandóan hibákat láttam a testemen mindenütt, emiatt képtelen voltam szeretni, akár elfogadni önmagam” – mondta.

A meztelen jóga fotókat a lány barátja készíti, azért fekete-fehérben, mert a meztelenség így nem annyira tolakodó, sokkal inkább művészi. A képek alatt mindig áll néhány sor is, amik abban segítenek, hogy a lány rajongói másképp tekintsenek magukra.

„Nem az vagyok, ami velem történt, hanem az, aki lenni szeretnék” – például ilyenek.

„Manapság könnyű a tévképzetek csapdájába esni azzal kapcsolatban, hogy milyen egy szép test, és hogy mit jelent valójában a meztelenség. A Instagram-profilommal azt szeretném megértetni az emberekkel, hogy mindenki szép, és bárki képes lenyűgöző dolgokra a testével.

(via Metro)