Háromévest bírságolt a rendőr

Aztán mindenki jót nevetett. Ennél kanadaibb sztori nincs is.

“Közveszélyes motorosra” csapott le a halifaxi rendőrség a napokban. Declan Tramley háromkerekű motorján száguldozott, majd tilosban hagyta járművét. Természetesen rajta kapták. Declan kissé megszeppent, ami nem csoda, egyrészt, mert ez volt élete első ütközése a hatóságokkal, másrészt, mert három éves. 

Kiderült, hogy az eset mögött nem Shawn Currie járőr túlbuzgósága áll, hanem Declan apja, aki megkérte szépen a közeget, hogy büntesse meg a fiát. Ő ugyanis nagy rendőrrajongó és egyébként is, biztos jó poén lenne. Az is lett: a helyzetet lefényképezték és megosztották a rendőrség hivatalos Facebook-oldalán. A bejegyzés szétrobbantotta a netet, a járőrt és a szülőket azóta az összes nagyobb tévéadó bemutatta. Currie szerint ez jó alkalom volt arra, hogy megmutassák: a rendőrök is szeretnek poénkodni. Arról mondjuk nincs hír, hogy ki kell-e fizetni a bírságot.

A kisfiú egyébként odáig van, büszkén mutogatja a bírságról szóló cetlit fűnek-fának, úgy kell kikönyörögni a kezéből esténként, mert azzal szeretne aludni – mesélte az anyja.