Gumikesztyűt nyomtak ápolói a 96 éves néni szájába

Az idős asszony néhány hónappal az eset után meghalt. Az idősotthon most egymillió dolláros kártérítést fizetett családjának.

“Amikor a rejtett kamerát eldugtuk anyánk szobájában, az volt a legfőbb célunk, hogy fülön csípjük az ápolót, aki elmondása szerint rendszeresen lopott tőle. Fogalmunk se volt arról, milyen megdöbbentő dologra bukkanunk majd a felvételeket visszanézve” – kezdték 96 éves Eryethe Mayberry lányai, Doris, Earlene és Sandra.

“Döbbenetes volt végignézni, amit az ápolók műveltek vele. Utána napokig aludni sem bírtam” – mondja Earlene, majd hozzáteszi, a velük történtek remekül példázzák, miért kell minden családnak videókamerát raknia szerette szobájába, ha idősek otthonába kerül. A nyilvánosságra hozott képsorokon egyébként jól látszik, hogy a két ápolónő szabályosan kínozza a gondjaikra bízott, demenciában szenvedő idős asszonyt. “Gumikesztyűt nyomtak a szájába, rángatták, csapkodták a fejét és durván bántak vele.”

Mivel az idős asszony a történtekből szinte semmire nem emlékezett, így nem figyelmeztethette aggódó lányait is, akik a videó megtekintése után azonnal beperelték az oklahomai intézményt, és a két ápolót: Lucy Waithira Gakungát és Caroline Kaseket.

Három évvel az eset után, a bíróság most meghozta az ítéletet, és 1 millió dolláros kártérítést ítélt meg a 96 éves néni lányainak. “Sajnálom, hogy anyu már nem élhette meg az ítéletet, de biztos vagyok benne, hogy ha lát minket, most mosolyog, mert igazságot szolgáltattunk neki, és sorstársainak is.”