Évekig fakította a bőrét, hogy olyan legyen mint Michael Jackson

A 32 éves brazil férfi már túl van egy sor fájdalmas műtéten, de azt mondja, még többet akar. Közel egymilliót költött az átalakulásra.

Antonio Gleidson Rodrigues saját bevallása szerint egész életében Michael Jackson megszállottja volt, de meg se fordult a fejében, hogy a hasonmása legyen. Egészen addig legalábbis, míg egyetemi csoporttársai meg nem győzték őt arról, hogy hasonlít a popsztárra. „Kemény két hét volt… A barátaim az agyamra mentek, szünet nélkül mondogatták, mennyire hasonlítunk. Még a szüleik, sőt a kisebb testvéreik is be voltak avatva. Addig-addig mondogatták, míg megtört a jég, és azon kaptam magam, hogy a tükörben a hasonlóságot figyelem.”


Képek forrása: Daily Mail 

Rodrigues ekkor még csak 19 éves volt. Az azóta eltelt több mint tíz évben a férfi több fájdalmas műtéten is átesett: megműttette az orrát, egyrészt, hogy úgy nézzen ki, mint a popsztáré, másrészt azért, hogy ki tudja énekelni azokat a hangokat, amiket Jackson is ki tudott. De ez nem volt elég. Az egykori drámatagozatos tanár tökéletes mása szeretett volna lenni példaképének, ezért amellett, hogy tetováltatta a szemöldökét, és megcsináltatta a fogait, hosszú hónapokig hialuronsavval kezelte arcbőrét, hogy az éppoly fakó lehessen, mint a pop királyának.

 

Antonio most, hogy felépült a műtétekből, fellépésekre jár, ahol órákon át tanult mozdulataival és hangjával kápráztatja el közönségét. „Persze minden fellépésen elmondom, hogy olyan, mint az eredeti senki sem lehet” – magyarázza, majd hozzáteszi, reméli, hogy a fellépéseken sikerül annyi pénzt összegyűjtenie, melyből telik majd újabb műtétekre. „Szeretném, ha az orrom még vékonyabb lehetne, emellett úgy érzem, hogy van még mit csiszolni az arccsontjaimon és a homlokomon is.”