Álmai esküvőjét ajándékozták a haldokló lánynak

Kis ceremóniát akartak, de a sors máshogy rendezte.

Mindössze 35 éves, és már csak hónapjai vannak hátra, ám ő mégis az életre szeretne koncentrálni. Jen Bulik drámája akkor kezdődött, amikor tavaly ősszel köhögni kezdett. Mivel a tünetei hetekkel később sem múltak el, Jen orvoshoz ment, aki tüdőgyulladásra gyanakodott és gyógyszereket írt fel. Ezek sem segítettek, így újabb vizsgálatokat követően kiderült: Jennek 4-es stádiumú tüdőrákja van.

Jen még ekkor sem kezdett igazán aggódni, ám januárban orvosai közölték vele, sajnos az állapota a kezelés ellenére sem javult, hat hónapja maradt hátra. A lányt saját bevallása szerint sokkolta a hír, el se tudja képzelni mi várhat rá, de nem is foglalkozik vele. Elhatározta, a hátralevő időben az életre akar koncentrálni, ezért úgy döntött, összeházasodik párjával, akivel 6 éve járnak.

Kis esküvőt terveztek, ám Jen egyik barátnője úgy döntött, létrehoz egy Facebook-csoportot és barátnője történetét megosztja a helybeli esküvőszervezőkkel, hátha lesz valaki, aki segít nekik megszervezni az álomesküvőt. És lett.

Erica Ota, szociális munkából lett esküvőszervező, miután elolvasta a történetet, képtelen volt kiverni a fejéből, ezért úgy döntött segít. Mert miért ne. Mozgósította a Thirty Bay Area esküvőszervezőit, akik összesen 50 ezer dollárnyi (átszámolva 11 millió forintnyi) kiegészítőt – ruhát, dekorációt, ételt – ajánlottak fel a párnak. Erica pedig megszervezte az egészet, mindössze két hét alatt.

A ceremóniát a napokban tartották Jen szüleinek hátsó kertjében, és minden pont olyan lett, ahogy eltervezték. A boldogító igen, és az első hitvesi csók után a pár azt nyilatkozta az NBC riporterének, hogy remélik, az esküvőjükön készült képek más párokat is inspirálnak majd arra, hogy valósítsák meg az álmaikat.