Az orgazmushoz nem kellenek nemi szervek

Azt, hogy az orgazmushoz nem feltétlenül kell partner, mindannyian tudjuk, azt viszont kevesebben, hogy néhány embernek nemi szerv se kell hozzá.

Mary Roachot sokan a neves biológus, Alfred Kinsey utódjának tartják, és nem véletlenül. A hölgy hosszú évek óta az emberi szexualitással, azon belül is az orgazmussal foglalkozik. Mindemellett zseniális előadó, ez pedig néhány éve a TED-konferencián is bizonyította.

A pszichológus közel 16 perces előadást tartott, melyben tíz olyan dolgot szedett össze az orgazmusról, amiről eddig nem sokan tudtunk. Így például az első között említette azt az 1987-es ultrahangfelvételt, melyen egy még meg nem született, hét hónapos kisfiú maszturbál. A szakember szerint a szexuális késztetés belénk van kódolva, így nem csoda, hogy már magzati korban, a születésünk előtt is megjelenik.

Roach emellett kitért arra is, hogy jó néhány esetben bizony még nemi szervekre sincs szükség ahhoz, hogy átéljük a gyönyört. A pszichológusnő egy olyan német nőt említett példaként, akinek orgazmusa van, valahányszor megmossa a fogát. Arra, hogy mi okozhatja a jelenséget, sem a nő neurológusa, sem a fogorvosa nem jött rá, így a beteg végül – hogy megkímélje magát a felesleges kellemetlenségektől – fogkeféről szájvízre váltott.

A TED-előadás alatt Roach beszélt arról is, hogy biológiailag lehetséges, hogy az agyhalottaknak is legyen orgazmusuk, és arról is, hogy bizonyos fajoknál – így például a disznóknál – az orgazmus a sikeres megtermékenyítés része. Azokon a dán sertéstelepeken, ahol a gondozók figyelnek, hogy a mesterségesen megtermékenyített kocáknak orgazmusuk is legyen, lényegesen több malac születik.

Nézze meg az előadásról készült angol videót: