Átveri a szondát a brit csodaszer

Az Alcopal nevű tabletta állítólag több liter sört is el tud rejteni az alkoholszonda elől.

Nagy-Britanniában áll a bál egy újfajta tabletta, az Alcopal miatt, aminek terjesztői azt ígérik, hogy még öt pint – 2,87 liter – sör elfogyasztása után is tisztának látszunk. Legalábbis, ami a szondát illeti: a tabletta ugyanis csökkenti a vérben kimutatható alkohol mennyiségét, viszont a valós részegséget és a test kipárolgását nem rejti el az ellenőrök elől.

Miközben az aktivisták azért harcolnak, hogy betiltsák a szerintük igenis veszélyes csodaszert, a forgalmazók arra hívják fel a figyelmet, hogy a pubok közönségének nagy része szedi azt. Hogy mégis miért? Mert a tabletta segíti az alkohol kíméletesebb lebontását, amivel lassítja a felszívódását a gyomorban, így egyszerre nem kell akkora dózissal megküzdenie.

A kritikusok szerint a tabletta azért veszélyes, mert bár valóban késlelteti az elfogyasztott alkohol hatását, azt nem akadályozza meg. Vagyis pontosan úgy működik, mintha valaki teli gyomorra kezdene inni üres helyett.