10 dolog, ami miatt szakítanak a nőkkel

Egy most elkészült felmérés szerint a leggyakoribb ok a rossz időzítés.

„Még nem állok készen egy komoly kapcsolatra.” Ez az a katasztrofális hét szó, amit Amerikában a legtöbb nő szakításkor hall, és valószínűleg amit így együtt, ebben az összefüggésben a legjobban utál is.

Mindez egy 500 férfi és nő részvételével készített felmérésből derült ki a közelmúltban: a felmérés 4 hónapja alatt a részt vevő nőknek mintegy 15%-a hallotta ezt a mondatot volt kedvese szájából szakításkor. Annak ellenére, hogy a nők többsége biztos benne, hogy ez csupán „duma”, és nem a szakítás valódi oka, dr. Lee Shaprio pszichológus elmondta, az a férfi, aki ezzel a mondattal szakít, valószínűleg így is gondolja.

Erre utal az is, hogy a második leggyakoribb „válóok” a „nem indulok be rád”, míg a harmadik a nem megfelelő higiéniávalvagy tisztálkodással kapcsolatos. Vagyis a férfiak tudnak nagyon kegyetlenek is lenni, ha épp arról van szó.

Tracy McMillan, a Why You’re Not Married Yet (vagyis a Miért nem vagy még házas) című könyv szerzője is egyetért a pszichológussal, azzal a kitétellel, hogy szerinte ahhoz, hogy megértsük a szakítás okát, a „Még nem állok készen” kezdetű mondatot minden esetben ki kell egészíteni azzal, hogy „veled”. Ez lényegében azt jelenti, hogy a férfi valószínűleg kezdettől fogva rövid távra tervezett, és még mielőtt komolyra kezdenének fordulni a dolgok, kihátrál a dologból.

Egyébként nem csak a férfiaknak van kedvenc „szakítós mondatuk”: a nők szájából is több mint gyakran hangzik el az, hogy „Van valakim.” és az is, hogy „Legyünk inkább barátok.”

Íme a teljes lista:

1. „Még nem vagyok készen egy komoly kapcsolatra” (15%)

2. Nem megfelelő higiéniás/tisztálkodási szokások (10%)

3. „Nem érzem úgy, hogy én lennék a legfontosabb az életedben” (10%)

4. Túl sok veszekedés (10%)

5. „Nem passzolnak össze a szexuális igényeink” (10%)

6. A pontosság hiánya (9%)

7. „Van valaki más” (9%)

8. „Rosszul csókolsz” (8%)

9. „Nem látom, hogy lenne közös jövőnk (8%)

10. Túl sok szőr (8%)