Az 50 éves spanyol tréner elsősorban Cambiassónak mondhat köszönetet, miután az argentin középpályás a Sneijder szabadrúgása után levágódó labdát a jobb alsó sarokba helyezte, és ezzel eldöntötte a meccset. Ugyanakkor a felső léc is megérdemel minimum egy simítást Beníteztől, amiért „kivédte” Landzaat távoli lövését.
A Tottenham a Werder Bremen ellen 3-0-ás győzelemmel került a továbbjutók közé, valamint az Inter elé a tabellán. A legrangosabb európai kupasorozat csoportkörében újonc londoni csapat Kaboul kapáslövésével már a 6. percben megszerezte a vezetést, majd az első félidő végén Modric két vendégvédő szorításában duplázta meg a Spurs előnyét. A folytatásban Crouch is betalált, így Bale elhibázott büntetője is belefért.
A Schalke hazai pályán 3-0-ra verte az Olympique Lyont, ugyanakkor a német és a francia csapat kéz a kézben továbbjutott, miután Hapoel Tel-Aviv szerda este éppen ugyanilyen arányban verte a vendég Benficát. Izraelben és Németországban is akadt egy-egy duplázó: itt Zehavi, ott Huntelaar fogadhatta kétszer a társak gratulációját.
A holland csatárt megelőzően Farfán küldte a jobb alsó sarokba az egyik védőről levágódó labdát (Raúl is főszerepet játszott a gólban), ezután következett Huntelaar, aki előbb Kluge centerezése nyomán talált be – ő is a jobb alsó sarokba lőtt – , majd a hajrában Ucsidétől kapott jó labdát, amely Reveillere-en megpattantva hullott a hálóba.
A játéknap legsimább győzelmét Valencia aratta, hatot számolt a még pont nélküli Bursasporra, amelynek erejéből csupán a szépítésre futotta. Zehavihoz és Huntelaarhoz hasonlóan Soldado is két góllal örvendeztette meg a csapata híveit. A 21. percben egy remek kiugratás után lőtt a hosszú felső sarokba, a szünetet követően pedig a kapust is kicselezve durrantott a bal felső sarokba. A Real Madridot is megjárt támadó mellett Mata, Aduriz, Joaquin és Dominguez vett tevékenyen részt a kiütéses győzelemben.
A bokasérüléséből a hétvégi bajnokin visszatért Rooney ezúttal a Manchester Unite kezdőcsapatában kapott helyet, hálából büntetőből győztes gólt szerzett a Rangers elleni brit rangadón. A tizenegyest megelőzően Naismith keményen mellbe rúgta Fábiót.
A Manchester United és a Valencia is készülhet a tavaszi folytatásra, akárcsak a 2009-es győztes Barcelona, amely 3-0-ra nyert a Panathinaikosz vendégeként. Pedro két gólja között, egy sakk-mattra kijátszott akció végén Messi is bevette a görögök kapuját, egyszersmind megszerezte 150. gólját a katalán sztárcsapat szerelésében.
A Barca négyesében, azaz D betűjelű csoportban a második hely még kiadó, miután a Rubin Kazany Noboa magabiztosan végrehajtott büntetőjével legyőzte a Köbenhavnt. A reményét életben tartó orosz csapat Barcelonában, a dán alakulat pedig hazai pályán, a Pana’ ellen vívhatja ki a továbbjutást a december 7-én esedékes utolsó fordulóban.
BL, csoportkör, 5. forduló
A csoport:
Inter (olasz)-Twente (holland) 1-0 (0-0)
Milánó, Stadio Giuseppe Meazza, v.: Lannoy (francia)
Gól: Cambiasso (55.)
Tottenham (angol)-Werder Bremen (német) 3-0 (2-0)
London, White Hart Lane, v.: Benquerenca (portugál)
Gól: Kaboul (6.), Modric (45+1.), Crouch (79.)
A csoport állása:
1. Tottenham* 10 pont (15-8)
2. Inter* 10 (12-8)
3. Twente 5
4. Werder Bremen 2
B csoport:
Schalke 04 (német)-Olympique Lyon (francia) 3-0 (2-0)
Gelsenkirchen, AufSchalke, v.: Rizzoli (olasz)
Gól: Farfán (14.), Huntelaar (20., 79.)
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Benfica (portugál) 3-0 (1-0)
Tel-Aviv, Bloomfield, v.: Hamer (luxemburgi)
Gól: Zehavi (24., 92.), Douglas (74.)
A csoport állása:
1. Schalke* 10 pont
2. Olympique Lyon* 9
3. Benfica 6
4. Hapoel Tel Aviv 4
C csoport:
Valencia (spanyol)-Bursaspor (török) 6-1 (4-0)
Valencia, Mestalla, v.: Miguel (portugál)
Gól: Mata (17., 11-esből), Soldado (21., 55.), Aduriz (30.), Joaquin (37.), Dominguez (78.), ill. Batalla (69.)
Rangers (skót)-Manchester United (angol) 0-1 (0-0)
Glasgow, Ibrox Stadion, v.: Busacca (svájci)
Gól: Rooney (87., 11-esből)
A csoport állása:
1. Manchester United* 13 pont
2. Valencia* 10
3. Rangers 5
4. Bursaspor 0
D csoport:
Rubin Kazany (orosz)-Köbenhavn (dán) 1-0 (1-0)
Kazany, Központi Stadion, v.: Atkinson (angol)
Gól: Noboa (45., 11-esből)
Panathinaikosz (görög)-Barcelona (spanyol) 0-3 (0-1)
Athén, OAKA Szpirosz Luisz, v.: Rocchi (olasz)
Gól: Pedro (27., 69.), Messi (63.)
A csoport állása:
1. Barcelona* 11 pont
2. FC Köbenhavn 7
3. Rubin Kazany 6
4. Panathinaikosz 2
*Továbbjutott.
—-Keddi eredmények—-
E csoport:
AS Roma (olasz)-Bayern München (német) 3-2
FC Basel (svájci)-CFR Cluj (román) 1-0 (1-0)
Az állás:
1. Bayern München* 12 pont
2. AS Roma 9
3. FC Basel 6
4. CFR Cluj 3
F csoport:
Szpartak Moszkva (orosz)-Marseille (francia) 0-3
Chelsea (angol)-MSK Zilina (szlovák) 2-1
Az állás:
1. Chelsea* 15
2. Marseille* 9
3. Szpartak 6
4. Zilina 0
G csoport:
Ajax (holland)-Real Madrid (spanyol) 0-4
Auxerre (francia)-AC Milan (olasz) 0-2
Az állás:
1. Real Madrid* 13
2. AC Milan* 8
3. Ajax 4
4. Auxerre 3
H csoport:
Braga (portugál)-Arsenal (angol) 2-0
Partizan (szerb)-Sahtar Donyeck (ukrán) 0-3
Az állás:
1. Sahtar 12
2. Arsenal 9 (15-6)
3. Braga 9 (5-9)
4. Partizan 0
*Továbbjutott.