A magyar szövetség honlapjának közlése szerint a szakvezetőnek pénteken este sikerült telefonon elérnie a klubjával Svédországban edzőtáborozó játékost, aki még tavaly ősszel jelentette be, hogy bizonytalan ideig nem kíván pályára lépni a válogatottban. Az Erwin Koemant váltó szövetségi kapitány és a futballista első beszélgetése után Egervári reméli, hogy rövidesen megnyugtatóan rendeződik Gera ügye.
“Egyelőre nem zártuk le a kérdést, de a rövid beszélgetés után bizakodó vagyok Gera Zoltán válogatott szereplését illetően. Abban maradtunk, hogy a napokban sort kerítünk egy személyes találkozóra is, amely során alaposabb eszmecserére is lehetőség nyílik, s azt követően remélhetőleg már jó hírekkel szolgálhatok a futballista visszatérésével kapcsolatban” – mondta az új szövetségi kapitány, aki augusztus 11-én, az angolok elleni barátságos mérkőzésen debütál a kispadon.
Gera még októberben, a dánok elleni világbajnoki selejtező előtt döntött úgy, hogy felhagy a válogatottsággal. A klubjával idén Európa Liga-döntőt játszó futballista 63 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt, ezeken 18 gólt szerzett.