A Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) Mano Menezest, a Corinthians vezetőedzőjét kérte fel szövetségi kapitánynak, miután kiderült, hogy Muricy Ramalhót nem engedi el a Fluminense. A CBF pénteken este jelezte, hogy nem sikerült megállapodni Ramalhóval, illetve munkaadójával, így Menezes az új jelölt, aki várhatóan még szombaton választ ad.
Mint ismeretes, a brazilok azért keresnek kapitányt, mert Dunga a világbajnoki negyeddöntős búcsút követően lemondott posztjáról. Utódjának rendkívül nehéz dolga lesz, hiszen 2014-ben Brazília ad otthont a világbajnokságnak, a szurkolók pedig hazai környezetben csakis a győzelmet tartanák elfogadható eredménynek.
Míg Brazíliában a kapitánykérdés tartja lázban a futballrajongókat, addig a szomszédos Argentínában a világbajnok fogadására készülnek, miután eldőlt, hogy szeptember 7-én a River Plate stadionjában lép fel a spanyol labdarúgó-válogatott. A barátságos mérkőzésre vonatkozó bejelentést pénteken tette meg Angel Maria Villar, a spanyol szövetség elnöke.
Ezt megelőzően az argentin nemzeti együttes augusztus 11-én Dublinban, az írek ellen lép pályára, míg a spanyolok szeptember 3-án Liechtensteinben Eb-selejtezőn szerepelnek.