A Marca beszámolójában hangsúlyozta, hogy a védekező középpályás Jose Mourinho külön kívánságára csatlakozik a madridi kerethez, a portugál szakvezető négyszemközti tárgyalásokat folytatott a tulajdonos Florentino Perezzel, aki ugyan szintén a német csapatból igazolt volna, ám ő a „játékosabb” Mesut Özilt és Thomas Müllert kívánta fehér mezben látni.
Mouinho álláspontja kerekedett felül, s a madridi sportlap szerint órákon belül bejelentik a szerződés véglegesítését, a játékos ugyanis a hírek alapján nemsokára megérkezik a Real valdebebasi edzőközpontjába. A VfB szerette volna megtartani a 23 esztendős futballistát, ám nem tudott versenyre kelni az egyre érkező ajánlatokkal (a Chelsea, és az Inter is versenyben volt) – végül az döntött a Real Madrid javára, hogy Khedira is a spanyolok mellett kötelezte el magát. Mourinho ugyan már korábban is figyelte a német középpályást, ám elsősorban annak a világbajnokságon mutatott teljesítménye győzte meg.
A Real mindenképpen szerette volna megerősíteni középpályáját. Korábban Steven Gerrard és Daniele De Rossi neve is felmerült, de az angol túl drágának találták a korához képest (a Liverpool 35 milliót kért volna a 30 éves kapitányáért), míg az olasz jelezte, hogy szívesebben marad Rómában.
A védekezésben és a támadásokban is használható 23 éves és 190 centis stuttgarti tipikusan az a „fajta” futballista, amelyik megfelel a „mourinhói” követelményeknek: erős, gyors, jól fejel, és az egész pályát bejátssza; taktikailag pedig tovább fejlődhet a portugál irányítása alatt.
A Real alighanem még folytatja a német importot – a madridiak a vb egyik legjobbját, a 25 éves Bastian Schweinsteigert is szeretnék soraik között tudni; a müncheni kivásárlási ára azonban 55 millió euró.