Kibrusztolt spanyol továbbjutás

Megismétlődik a 2008-as Eb-döntő, ugyanis Spanyolország lesz Németország ellenfele a vb-elődöntőben. Ezzel a nehézkesen rajtoló európai csapatok közül három is bejutott a legjobb négy közé.

Spanyolország jutott be utolsóként a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság legjobb négy csapata közé, miután a szombati második negyeddöntőben nagy csatában, 1-0-ra legyőzte Paraguayt.

Az első félidő küzdelmes, de nem túl színvonalas játékot hozott, Xavi lefele csapódó lövése, előtte egy Alcaraz-fejes, utána egy Valdes-lesgól: és más semmi. Fordulás után rákapcsolt az Európa-bajnok, de a támadásaiból hiányzott az elképzelés – avagy Paraguay jól akadályozta meg az európaiak játékát.

Aztán szinte a semmiből nagy lehetőséghez jutott a dél-amerikai csapat. Piqué rántotta le a tizenhatoson belül Cardozót, a sértett Casillasba lőtt. Pillanatokkal később Villa ugrott meg, a tizenhatoson belül Alcarazzal ráncigálták egymást, s mikor látta, hogy nem éri el a labdát, nagyot esett.

Mivel Villa már Honduras ellen kihagyott egy büntetőt, Xabi Alonso következett. Annak rendje-módja szerint be is lőtte, ám ismételnie kellett – a játékosok ugyanis beléptek a tizenhatos területére, még a sípszó előtt. Az újrázás nem sikerült, Villar védte a bal alsó sarokba tartó gyenge lövést, majd azzal az erővel felborította Fabregast – ekkor már nem járt újabb tizenegyes.

GALÉRIA

A játék a jókora fejetlenség után ismét visszaesett, a spanyolok merészebb cseréi ugyanakkor a hajrában kamatoztak. Fabregas után ugyanis Pedro is lehetőséget kapott, s a fiatal barcelonai mozdulata elődöntőt ért a spanyoloknak. A tizenhatos bal szélén Iniesta egy csel után okosan készített elő, Pedro kapufája után a labda Villához pattant, s az ötödik gólját szerző csatár a két kapufa segítségével talált a hálóba.

Az utolsó percekben Barrios, majd a Casillas védése után ziccerbe kerülő Santa Cruz is egyenlíthetett volna. Nem így történt, a spanyolok a szerdai elődöntőben a német együttessel találkoznak.

vb, negyeddöntő

Spanyolország-Paraguay 1-0 (0-0)
Johannesburg, 64.800 néző. Vezette: Batres (guatemalai)
Gól: Villa (83.)
Spanyolország: Casillas – Ramos, Puyol (Marchena, 84.), Piqué, Capdevila – Busquets – Xavi, Alonso (Pedro, 75.), Iniesta – Torres (Fabregas, 56.), Villa
Paraguay: Villar – Veron, Da Silva, Alcaraz, Morel – Riveros, Barreto (Vera, 64.), Caceres (Lucas, 84.), Santana – Valdez (Santa Cruz, 72.), Cardozo

Címkék: foci-vb 2010