S habár a királyi klubnál még semmit sem erősítettek meg, Mourinho világosan fogalmazott az éppen Madridban megrendezett finálé után: „Az én küldetésem itt befejeződött, történelmet írtam az Interrel. Egy másik nagy klubnál akarok újabb kihívást keresni. A Barcelona ellen játszani Spanyolországban? – az nagy kihívás lenne” – mondta a Rai Sport riporterének.
Ha klubot igen, stílust nem vált a tréner, aki ezúttal sem szalasztotta el az alkalmat, hogy stílusához híven, ne piszkáljon valakit: „Boldog voltam az Internél, de nem az olasz focivilágban, ahol el kellett szenvednem néhány klubvezető, tréner és szakíró kommentárjait” – mondta.
Ami pedig a jövőt illeti, legyen szó klubokról vagy célokról, nem hagyott sok lehetőséget hagyott a találgatásokra: „Mindent megadtam ennek a csapatnak, ezért úgy érzem, szabadon dönthetek jövőmről. Szeretnék az első edzővé válni, aki három különböző csapattal nyeri meg a BL-trófeát. Csak a Real Madrid érdeklődik irántam, de még nem írtam alá semmiféle szerződést” – mondta a Porto után az Interrel is Európa csúcsára jutó tréner.
Pár perccel később, tömör „igennel” válaszolt a jövőjét firtató, és azt a Real Madridhoz kötő Sat 1. televízió riporterének nyilatkozva…