„Nem mondhattam nemet, mivel ilyenkor kívülről már nincs értelme új edzőt hozni – nyilatkozta a vezetőedzői feladattal megbízott Benczés Miklós, aki a hátralévő négy találkozóra vállalta a csapat szakmai munkájának irányítását. „Ehhez hozzátette: Aligha tolonganak az olyan trénerek, akiknek éppen négy meccs a vágyuk… Etikátlan lett volna a klubbal szemben, ha nem vállalom, mert új edző szerződtetése esetén újabb súlyos anyagi teher hárulhatott volna az egyesületre. Igyekszünk becsületesen letudni a hátralévő fordulókat, a nyártól pedig majd meglátjuk, hogyan és kikkel tovább.”
A Diósgyőrnél Benczés a szezonban a negyedik szakember, aki vezetőedzőként ülhet a kispadon. A sort Aczél Zoltán kezdte, aki az őszi 15 mérkőzésen 12 pontot szerzett csapatával. Januárban Tornyi Barnabás érkezett, de hat találkozón egyetlen pontot szerzett csak, és ez a negatív sorozat gyakorlatilag meg is pecsételte a DVTK sorsát. Tóth László a sportigazgatói székből ült át a padra; a mérlege öt meccs három pont.
A csapat csütörtöki edzésén nyolc labdarúgó jelentett sérültet, összesen 12 játékos gyakorolt. A DVTK szombaton a 14. helyen álló Paks otthonában játszik bajnokit.