Az már az első negyedben látszott, hogy a Sopron főként a palánk alatti játékot fogja erőltetni, mivel a Pécsnek több sérültje is volt azok közül, akik a “légteret” szokták uralni. Ugyanakkor a vendégek rendkívül harcosan játszottak és nem engedték ellépni ellenfelüket. A folytatásban még jobban feljavult a pécsiek játéka, ennek köszönhetően pedig két ponttal vezettek a nagyszünetben (44-46).
A folytatásban nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt a hazai alakulat, de a Pécs megpróbálta tartani a lépést. Rendkívül kemény csatát vívtak egymással a csapatok, a palánk alatt rendszeresek voltak a könyöklések. A soproniak idegessé váltak, egyre többet hibáztak, így a zárófelvonásra 11 (!) pontos vendégelőnnyel érkeztek a csapatok.
Az utolsó negyedet hatalmas elszántsággal kezdte a Sopron és hét perc alatt megfordította az állást (80-78). A hazaiak már öt ponttal is vezettek, mégis 16 másodperccel a vége előtt 82-82 volt az eredményjelzőn, Honti Kata két büntetőt értékesített, ám egyenlített a Pécs, jöhetett a hosszabbítás.
A ráadást öt gyors ponttal kezdték a vendégek, majd Horti hárompontos akciójával feljött, Honti büntetőivel pedig egyenlített a Sopron. Quigley hármasával ismét elhúzott a Pécs, Iványi pedig növelte a különbséget. Milovanovic két pontra hozta fel csapatát, Toliver azonban ziccert rontott, Bujdosó büntetői pedig a bajnoki címet jelentették a Pécsnek…
Női kosárlabda, bajnoki döntő, 3. mérkőzés:
MKB-Euroleasing Sopron- Mizo Pécs 2010 96-100 (25-24, 19-22, 15-24, 28-17, 9-13) – hosszabbítás után
Legjobb dobók: Honti 34, Horti 27, Milovanovics 20, illetve Quigley 34, Raksányi 14, Krnjics 13, Iványi 12
A harmadik győzelemig tartó párharcot 3-0 arányban nyerte a Mizo Pécs.