Steigerwald Ottó a Járművezető Szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesülete budapesti tagszervezetének elnöke szerint az idősebbek nem okoznak több galibát a forgalomban. Mint gyakorló oktató, elmondta az ő legidősebb tanulója is 67 évesen kezdett vezetni tanulni, és 85 órányi vezetési gyakorlatot követően le is vizsgázott. Ezt követően rendszeresen, mint értesült, rendszeresen vezetett is.
Hangsúlyozta: hazánk kifejezetten szigorú az idősebb pilótákkal szemben, legalábbis törvényileg. A környező szintén EU-s országok között van olyan, ahol automatikusan meghosszabbítják a lejáró jogosítványt orvosi ellenőrzés nélkül, míg máshol 10 évre adják meg független attól, hogy hány éves az illető.
Ráadásul nálunk a háziorvos elvileg értesítést kap arról, hogy vezetői engedélyt kapott-e a páciens, ha szakorvoshoz küldték tovább. Azzal azonban – és nem csak a hétvégi eset miatt – egyetért, hogy komolyabb vizsgálaton kelljen átmenniük az idősebb vezetőknek.
A jogsi időtartama, orvosi vizSgálattal
1. 40. életévét még nem töltötte be, 10 évenként
2. 40. életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem, 5 évenként
3. 60. életévét betöltötte, de a 70. életévét még nem, 3 évenként
4. 70. életévét betöltötte, 2 évenként
Egy név nélkül nyilatkozó szakorvos szerint legalább ilyen fontos lenne, hogy megfelelő betegségbelátásuk legyen az idősebbeknek. Gyakori eset – mint mondta az fn.hu-nak -, hogy azok, akiket nem engednének ők maguk már volán mögé ülni, továbbmennek, és próbálkoznak orvosról orvosra.
Nagyon gyakori érv az időseknél, hogy „csak a telekre járunk le hétvégére”, miközben éppen a rutin lenne az egyik legfontosabb biztonsági tényező. A háziorvosnak a törvény szerint komoly felelőssége van, kit enged a volán mögé, azonban ezt jellemzően nem kérik számon egy balesetet követően. Hangsúlyozza: nem lehet általánosítani, van, aki már 60 évesen alkalmatlan egészségileg, hogy vezessen. Egy infarktus, vagy agyvérzés után például automatikusan vissza kell vonni a jogosítványt. A rendszerek persze nem olyan jól hangoltak, hogy erre minden esetben sor kerüljön.
A vezetői engedély megtartásának egy másik, “nehezített” módja, ha a háziorvos pályaalkalmassági vizsgálatra küldi a jogosítványához ragaszkodó autóvezetőt. Ennek díja 8300 forint, ami sok esetben önmagában elég, hogy elvegye az ügyfél kedvét a további próbálkozástól.