Alonso a legjobb Brazíliában

Az első szabadedzést Mark Webber nyerte, a másodikon - megjavítva az ausztrál idejét - Fernando Alonso volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brazil Nagydíjon.

Az első szabadedzés száraz pályán kezdődött, később azonban eleredt az eső, emiatt többen is hibáztak, de csak Sébastien Buemi törte össze az autóját. A leggyorsabb Mark Webber volt, a Red Bull ausztrál versenyzője a vb-címről ábrándozó Rubens Barrichellót és Sebastian Vettelt utasította maga mögé.

A világbajnoki győzelemre leginkább esélyes, összetett éllovas Jenson Button a hetedik helyen tudta le a délelőtti edzést, a fent nevezettek mellett McLaren párosa, Heikki Kovalainen és Lewis Hamilton, valamint Nakadzsima Kazuki is megelőzte.

A 11. Jarno Trullig bezárólag mindenki egy másodpercen belül volt az idején többször javító Webber eredményéhez képest.

Alonso autózta pénteken a legjobb időt (1:12.314)

A délutáni tréningen – amely során szintén szemerkélt az eső – hárman is jobb időt autóztak, mint azt Webber tette délelőtt.
A második menetet Fernando Alonso nyerte Buemi és Barrichello előtt. Button ötödik, Vettel pedig hetedik lett, de még az utolsó Giancarlo Fisichella hátránya is kevesebb, mint egy másodperc.

Eredmények

Címkék: autó-motor