Amerikai ellen bokszol az idősebbik Klicsko

Teljesen felkészültnek érzi magát, és biztos a győzelmében a címvédő ukrán Vitalij Klicsko, aki magyar idő szerint vasárnap hajnalban csap össze a WBC nehézsúlyú vb-övéért az amerikai Chris Arreolával Los Angelesben.

A Staples Centerben sorra kerülő ringcsata előtt általános a vélemény, hogy a mexikói gyökerű, de már Los Angelesben született Arreola nem tudja letaszítani a királykategória trónjáról az ukrán óriást, aki részben szintén “hazai” környezetben lép a kötelek közé, mivel családjával évek óta ebben a városban él.

A 38 éves Klicskónak ráadásul a “helyismerete” is nagyobb, hiszen a mostani a harmadik fellépése lesz a Staples Centerben.

Az idősebbik Klicsko-fivért (balra) tartják esélyesebbnek (MTI/EPA)

A 201 centi magas világbajnok 40. profi meccsére készül, s két vereség mellett eddigi 37 mérkőzéséből 36-ot kiütéssel nyert meg. A 28 éves, 193 centire nőtt Arreola 27-szer lépett szorítóba a hivatásosok között, s valamennyit megnyerte, 24-et KO-val.

A kihívó a címmeccs előtt arra helyezte a hangsúlyt, hogy szeretne meglepetést okozni, s plusz hajtóerőt jelent számára, hogy mexikóiként ő lehet a boksztörténelem első nehézsúlyú világbajnoka, ha megveri Klicskót.

Címkék: Sportmix