Rekordvadászaton Kovács Katalin

Legalább öt aranyérem megszerzését tűzte ki célul a dartmouthi világbajnokságon Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, akinek még versenyzőként kellemes emlékei lehetnek a Halifax melletti versenyhelyszínről. Kovács Katalin, ha hibátlanul teljesít, behozhatja a sportág legendájának számító német Birgit Fischert.

Storcz Botond elődje, Angyal Zoltán éppen a kanadai Dartmouthban debütált szövetségi kapitányként. Akkor nyolc elsőséggel tért haza a csapat, ezek közül háromban a kajakos Storcz is tevékenyen részt vállalt. “Jó emlékeim vannak erről a pályáról, 1997-ben gyakorlatilag itt robbantam be a nemzetközi élmezőnybe. A maiak közül Kammerer Zoli és Kovács Kati volt még ott rajtam kívül” – nosztalgiázott a később három olimpiai bajnoki címet is begyűjtött, 34 éves szakember.

A mostani versenyről szólva Storcz azt monda: a 32 fős csapatban több újonc kapott helyet, de egyikük sem a fiatalítás jegyében került az együttesbe, hanem mert a vízen kiharcolta a szereplés jogát.

Indulnak a hajók Kanadába (MTI)

Az esélyeket elemezve úgy fogalmazott: már-már megszokott módon a női kajakosoktól lehet várni a legjobb eredményeket, szerinte a hölgyek szinte minden számban esélyesek nemcsak a dobogóra, hanem a végső győzelemre is. A második legerősebb szakágnak a kenut jelölte meg. Bár itt van a legtöbb olyan versenyző, aki korábban még nem vett részt világbajnokságon, úgy véli: az idősebb, tapasztaltabb versenyzőkkel, mint például az olimpiai bajnok, 1000 m-en címvédésre készülő Vajda Attilával csapatot alkotva ők is jó esélyekkel szállnak harcba. A férfi kajakosokkal kapcsolatban azt mondta: bár a pekingi olimpiáról nem tudtak érmet hazahozni, most több számban esélyük van a dobogóra kerülni vagy akár az aranyat is megszerezni.

Storcz a júniusi, brandenburgi Európa-bajnokság előtt is öt aranyat jósolt, végül hat lett belőle, ráadásul kilenc ezüstöt is begyűjtött a válogatott. “Ha azok közül az ezüstök közül néhány most aranyra változik, nagyon boldog leszek. Emellett azt szeretném, ha legalább két olimpiai számban nyernénk” – fogalmazott.

Budapest és Dartmouth között mínusz öt óra az időeltolódás, de a szakvezető szerint az, hogy a csapat nagyobb része már hat nappal a rajt előtt kiutazott (a csak a 200-as számokban érdekeltek vasárnap keltek útra), elegendő időt biztosított az akklimatizálódásra és ez nem okoz majd problémát.

A magyarok közül Kovács Katalin és olimpiai bajnok párostársa, Janics Natasa indul a legtöbb számban a vb-n, mindketten ötször próbálkoznak majd. Amennyiben a jelenleg még 23-szoros világbajnok Kovácsnak sikerülne hibátlanul teljesítenie, akkor megelőzné a 27 vb-címével csúcstartó német Birgit Fischert.

Kovács öt számban indul (MTI)

“Nem foglalkozom ezzel és jósolni sem szeretnék, hogy hány és milyen színű éremmel térek haza. Szokás szerint az a célom, hogy minél jobban teljesítsek, hogy ez mire lesz elég, majd kiderül” – mondta az MTI-nek a tőle megszokott óvatossággal a Domino Honvéd klasszis kajakosa, akinek az 1997-es volt az első felnőtt világbajnoksága. Olimpiai bajnok párostársa, Janics Natasa ugyanakkor sokkal konkrétabban fogalmazott: öt aranyéremmel akar hazatérni Kanadából.

A programot tekintve – hasonlóan az Eb-hez – változás, hogy a férfi K-4 és C-4 500 m, valamint női K-4 1000 m helyére mindhárom szakágban egy váltó került a műsorba, a résztvevők 4×200 m-en mérik majd össze tudásukat férfi és női kajakban, illetve kenuban.

Az előcsatározásokat csütörtökön és pénteken, a döntőket pedig szombaton és vasárnap bonyolítják le a vb-n, amelynek fináléit a Magyar Televízió és a MR-1 Kossuth Rádió is közvetíti.

—-A program és a magyar csapat—-

Csütörtök:
1000 m-es és női K-4 500 m-es előfutamok 14 és 17 ó, 500 m-es előfutamok 19:40 ó

Péntek:
1000 m-es és női K-4 500 m-es középfutamok 14 ó, 500 m-es középfutamok 19:30

Szombat:
1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 14 ó, 200 m-es előfutamok 18:10 ó, 200 m-es középfutamok 20:55 ó

Vasárnap:
500 m-es döntők 14 ó, 200 m-es döntők 16:40 ó, váltó előfutamok 19:20 ó, váltó döntők 20:10 ó

A magyar csapat
Férfi kajak:
K-1 1000 m: Kucsera Gábor
K-2 1000 m: Gönczy Gábor, Kökény Roland
K-4 1000 m: Sík Márton, Gyökös Lajos, Bozsik Gábor, Boros Gergely
K-1 500 m: Molnár Péter
K-2 500 m: Kammerer Zoltán, Kucsera
K-1 200 m: Gyertyános Gergely
K-2 200 m: Kadler Viktor, Molnár
K-4 200 m: Kadler, Gyertyános, Beé István, Boros G.
4×200 m váltó: Gyertyános, Kadler, Dombi Rudolf, Beé

Női kajak:
K-1 1000 m: Kovács Katalin
K-2 1000 m: Medveczky Erika, Benedek Dalma
K-1 500 m: Kovács
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Kozák Danuta
K-4 500 m: Kovács, Janics Natasa, Kozák, Benedek
K-1 200 m: Janics
K-2 200 m: Kovács, Janics
K-4 200 m: Paksy Tímea, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina
4×200 m váltó: Janics, Hegyi Zomilla, Fazekas, Paksy

Kenu:
C-1 1000 m: Vajda Attila
C-2 1000 m: Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály
C-4 1000 m: Korisánszky Péter, Széles Gábor, Varga Dávid, Sarudi Pál
C-1 500 m: Vajda
C-2 500 m: Széles, Varga
C-1 200 m: Horváth Gábor
C-2 200 m: Bozsik Attila, Horváth
C-4 200 m: Horváth, Bozsik A., Németh Gergő, Foltán László
4×200 m váltó: Horváth, Foltán, Vajda, Bozsik A.

Címkék: Sportmix