Megpecsételődött a Ferrari sorsa?

A Ferrari ellen ítélt a párizsi bíróság, amelyen a maranellói csapat megpróbálta jogi úton megakadályozni az FIA által 2010-re bevezetett költségplafonos szabályt. Ha az olaszok nem blöfföltek, akkor a jövő hét végéig valóban nem neveznek a 2010-es idényre.

A Ferrari a múlt héten kezdeményezett eljárást a párizsi legfelsőbb bíróságon, hogy jogi úton akadályozza meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által 2010-re bevezetett 60 millió dolláros költségplafon életbeléptetését.

Az olasz csapat a keddi meghallgatáson azzal érvelt, hogy az FIA-val még 2005-ben megkötött külön megállapodásuk értelmében a szervezetnek nem lett volna joga a szabályok egyoldalú megváltoztatására, és arra is hivatkozott, hogy egyik évről a másikra nem képesek a korábbi kiadásaik 10 százalékára csökkenteni a büdzséjüket.

Itt még jókedvük volt a Ferrari-ügyvédeknek (MTI/EPA)

Az FIA szerint az olasz istálló túl későn tiltakozott, és a leendő új belépők érdekeire hivatkozva a költségplafon megtartása mellett állt ki.

A bíróság szerdán nyilvánosságra hozott ítéletében elutasította a Ferrari keresetét. “A szabályváltozások nem veszélyeztetik a sportág életben maradását, és nem tartalmaznak olyan intézkedéseket, amelyeket törvénytelenségük miatt meg kellene akadályozni” – olvasható a hivatalos indoklásban.

A költségplafonos szabály tehát érvényben marad, a Ferrari pedig – ha tartja a szavát – a Toyotával, a Red Bull csapataival és a Renault-val együtt nem adja le nevezését 2010-re a május 29-ei határidőig.

A konfliktus mostanra végső szakaszába lépett, ha a felek megoldást szeretnének találni, arra mindössze egy hetük van. Természetesen május 29. után is leadható a nevezés borsos pótdíj fizetése mellett, de az FIA-elnök, Max Mosley utalt már arra, hogy minden lelkiismeret-furdalás nélkül feltöltik a helyeket az új csapatokkal, nem várnak senkire, ha valamelyik csapat lemarad, kimarad.

A szabályváltoztatások bejelentése óta a korábban kiváló vázakat gyártó Lola, a teljes egészében amerikai USF1 elnevezésű alakulat, valamint az Aston Martin is jelezte jövő évi részvételi szándékát.

A Ferrari közleménye

A Ferrari csalódottan vette tudomásul a számára negatív döntést, és “Formula GP3”-nak, vagyis harmadrendű bajnokságnak nevezte a jövő esztendei világbajnokságot.

“Úgy gondoljuk, nehezen lehet majd találni olyan megszállott Forma-1-es rajongót, aki 400 eurót is hajlandó fizetni egy GP-ért, melyen többségében olyan csapatoknak szurkolhat, mint a Wirth Research, Lola, USF1, Epsilon Euskadi, RML, Formtech, Campos és az iSport – olvasható az olasz istálló szerdai közleményében. – Max Mosley úrnak ezt sikerült elérnie. Minden tiszteletünk mellett, hol vannak ezek a Ferraritól és nagy riválisaitól, amelyek történelmet írtak az autósport elitkategóriájában. Úgy gondoljuk, ennek alapján Formula GP3-nak kell majd nevezni a Forma-1-et.”

A maranellói alakulat honlapján megjelent sajtóközlemény szerint a csapat további jogi lépéseket mérlegel annak érdekében, hogy a szabályváltoztatásokat ne vezessék be.
“Ferrari nagyon reméli, hogy létrejöhet egy, az összes fél számára elfogadható megegyezés” – olvasható az írásban.
Amennyiben ez mégsem sikerülne, az olasz csapat nem nevez a 2010-es világbajnokságra – szögezi le a közlemény.

Címkék: autó-motor