A Roma lemaradt a BL-ről

Az éllovas Inter és a Roma is döntetlent játszott az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. A milánói alakulat vasárnap Veronában, míg a fővárosiak Cagliariban vesztettek két-két bajnoki pontot.

A Szardíniában szereplő Roma bő egyórányi előnyt adva a Cagliarinak, 0-2-ről kezdhette a felkapaszkodást. Bár az első negyvenöt percben is azt történt a pályán, amit a fővárosiak akartak, Brighi, Pizarro és a sérüléséből felépülő Vucinic helyzetei kimaradtak, míg a másik oldalon Cossu remek ívelése után Matri fejelt Arthur kapujába.

Fordulás után sem változott a játék képe. A Roma támadott, de a Cagliari szerzett újabb gólt. Az 58. percben a csereként beálló Aquafresca kihasználta, hogy a fővárosi védők egymásra várnak, és kettőre növelte a különbséget.

Totti közeli akciója után szépítettek a „farkasok”, akik percekkel később már az egyenlítést ünnepelhették volna, ha a De Rossi szabadrúgása utáni kipattanót értékesítő Montella gólját lesre hivatkozva nem érvényteleníti Rocchi játékvezető.

Eldőlt. Tottiék az ötödik helynél előrébb nem végezhetnek (dpa)

A 68. percben aztán sikerült az egyenlítés, Perrotta távoli bombája utat talált Marchetti kapujába. A folytatásban viszont nem esett több gól.

Az 54 pontos Roma tíz egységnyi hátrányba került a Catania otthonában győztes, negyedik helyét megerősítő Fiorentinával szemben, s ezt a hátralévő három fordulóban lehetetlen ledolgozni. Mindez azt jelenti, hogy Tottiék ősszel nem indulhatnak a Bajnokok Ligájában.

Veronában az Inter látogatott a Chievóhoz, s bár a fekete-kékek kétszer is előnybe kerültek, a hazaiaknak mindkétszer volt erejük a megfelelő válaszra. A Cambiasso lövése után duplázó Crespo korán vezetést szerzett a milánóiaknak, viszont Maxwell labdavesztése nyomán Rigoni Marcolini elé játszott, s a középpályás nagy lövéssel egyenlített.

Crespo szemfüles góllal szerzett vezetést a bajnoknak (Ansa)

A második félidőben Balotelli kapásból ágyúzott Julio Cesar kapujába, a hajrában a kitámadó Chievo megérdemelten egyenlített másodszor is: Mantovani beívelése után Luciano lőtt a kapuba. A pontosztozkodás azt jelenti, hogy bármi is történik a vasárnap esti Milan-Juventus derbin, az Inter legközelebb a következő fordulóban lehet bajnok.

serie a, 35. forduló

Atalanta-Genoa 1-1 (1-0)
Gól: Valdes (9.), illetve Criscito (90.)
Kiállítva: Guarente (74., Atalanta)

Cagliari-Roma 2-2 (1-0)
Gól: Matri (34.), Acquafresca (58.), illetve Totti (64.), Perrotta (68.)

Catania-Fiorentina 0-2 (0-1)
Gól: Jovetic (11.), Zauri (90.)

Chievo-Inter 2-2 (1-1)
Gól: Marcolini (27.), Luciano (73.), illetve Crespo (3.), Balotelli (65.)

Lecce-Napoli 1-1 (1-1)
Gól: Zanchetta (44., 11-esből), illetve Pia (33.)

Siena-Palermo 1-0 (0-0)
Gól: Calaio (60.)

Torino-Bologna 1-1 (1-0)
Gól: Rosina (37., 11-esből), illetve Di Vaio (85., 11-esből)

Az élcsoport:
1. Inter 78 pont, 2. Milan 70 (34 mérkőzés), 3. Juventus 66, 4. Fiorentina 64, 5. Genoa 61, 6. Roma 54

Címkék: foci