Elmaradt az időmérő, Talma a hetedik

A heves esőzés miatt a szervezők törölték a szombati időmérőket a gyorsaságimotoros-világbajnokság második versenyén, a japán Motegiben. A rajtsorrendek a pénteki szabadedzésen elért eredmények alapján alakultak ki. Talmácsi a második sorból, Tóth a mezőny végéről rajtol.

A délelőtti tréningeket ugyan még megtartották szombaton, de a már akkor is vizes pályán lényegesen rosszabb időket értek el a versenyzők, mint egy nappal korábban. Talmácsi egyébként 13., Tóth pedig 21. volt a 250 kcm-esek között.

Pénteken ugyanakkor mindketten előrébb zártak, így előrébbről is rajtolhatnak: a 125 kcm-esek között 2007-ben világbajnok, 2005-ben és 2008-ban pedig bronzérmes Talmácsi, a Balatonring Team versenyzője a hetedik, Tóth, a Team Tóth Aprilia motorosa pedig a 20. helyről vághat neki vasárnap – magyar idő szerint 6:15-kor – a versenynek.

Simoncelli a szombati szabadedzésen (MTI/EPA)

Az első helyről a világbajnokság nyitányát egy kézsérülés miatt kihagyó címvédő, Marco Simoncelli rajtolhat. Az első sorba kvalifikálta magát a pénteki eredménye alapján a hazai pályán versenyző, hondás Aojama, Bautista és Team Toth olasz pilótája, Mattia Pasini. Talma mellől Barbera, De Rose és Di Meglio vághat neki a 23 körös versenynek.

nyilatkozat

Talmácsi Gábor: „Kevés tapasztalattal rendelkezem még mindig ebben a kategóriában, és ez különösen nagy hátrány vizes pályán. Azért is érdekes volt a délelőtti vizes edzés, mert a mérnökökkel több beállítást is megváltoztattunk a motoron, de ilyen körülmények között gyakorlatilag lehetetlen volt megmondani, hogy jó irányba mozdultunk-e el. Kicsit úgy érzem ezek után, hogy a holnapi verseny egy kirándulás lesz az ismeretlenbe. Mégis a pénteki száraz edzés alapján úgy gondolom, hogy versenyben lehetek a legjobbakkal. Motiváltnak érzem magam, és ki akarom hozni magamból a legtöbbet. Egy száraz versenynek egyébként sokkal jobban örülnék, mert tovább gyűjtögethetném a tapasztalatokat a 250-es kategóriában.”

Motegi, Japán Nagydíj, rajtsorrendek
125 kcm:
1. Andrea Iannone (olasz, Aprilia) 2:00.685 p
2. Julian Simon (spanyol, Aprilia) 2:00.864
3. Stefan Bradl (német, Aprilia) 2:01.029
A futam 5 órakor kezdődik.

250 kcm:
1. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 1:53.093 p
2. Aojama Hirosi (japán, Honda) 1:53.695
3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 1:53.836
4. Mattia Pasini (olasz, Aprilia) 1:53.940
5. Hector Barbera (spanyol, Aprilia) 1:54.497
6. Raffaele De Rosa (olasz, Honda) 1:54.584
7. Talmácsi Gábor (Balaton Racing Team, Aprilia) 1:54.594
…20. Tóth Imre (Team Tóth Aprilia) 1:58.727
A futam 6:15-kor kezdődik.

MotoGP:
1. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 1:48.545 p
2. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 1:48.601
3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 1:48.965
A futam vasárnap 8 órakor rajtol.

Címkék: autó-motor