Pars sérülten megjavította a világ idei legjobbját

Pars Krisztián a világ idei legjobbjával, 81,43 méterrel győzött a szombati, veszprémi dobóversenyen.

Az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető eddig 80,38 méteres dobásával vezette a világranglistát, a mostani sorozatban volt még egy 81,02 méteres eredménye is.

“Nem tudom, mi lesz a következménye ennek a jó eredménynek, ugyanis alapozás nélkül értem el, mivel hasfalizom-húzódással bajlódok – mondta az MTI-nek Pars. – Két napot edzek, majd két napot pihennem kell, majd kiderül, egy ilyen kihajtott dobás után holnap fel tudok-e kelni az ágyból.”

Pars jó formáját mutatja – amellett, hogy gyakorlatilag sérülten érte el a 81,43-at -, hogy tavaly ebben az időszakban 81,12 méterig jutott.

Címkék: Sportmix