Horváth és Társai DLA Piper egyike a hazai jogászpalettát 5–10 százalékban uraló nemzetközi irodáknak, amelyek megbízói között főként hazai nagyvállalatokat, illetve külföldi multicégeket találunk. Posztl András, a DLA Piper irodavezető partnere szerint a jogi szakmában kevésbé számít a nemzeti hovatartozás, már csak azért is, mert a jogi pálya dominánsan lokális tudást igényel, amely jellemzően helyi jogszabályok és joggyakorlat ismeretét jelenti. „A nagy pénzügyi centrumokban működő külföldi irodáknál általában nem nézik, hogy egy álláspályázat honnan érkezik, csak azt, mi van az önéletrajzban. Ha meggyőző, akkor a magyar kollégára úgy tekintenek, mint egy angol, új-zélandi vagy bármely más országból érkező jogászra – és természetesen a díjazás is hasonló.
„Kozmopolitává váló világunkban egyre kevésbé fontos, hogy ki honnan jön” – ért egyet Szécsényi László, a Schönherr Szécsényi Ügyvédi Iroda budapesti vezető partnere. „A megbízások elnyerése során sokszor nem az egyes ügyvéd számít, hanem az iroda (márka), ahová az illető tartozik. Természetesen léteznek általánosítható nemzeti sajátosságok, bár ezek legalább annyira hazudnak, mint amennyire igazak. Végeredményben annak van jelentősége, hogy egy tanácsadó mennyire képes megbízója vagy a másik fél agyával gondolkodni. E téren pedig annak lehet komoly előnye, aki megfelelő kulturális nyitottsággal rendelkezik, és képes beszélni az ügyfele vagy az ügy nyelvét.
Hírnév
Az egyéniség tehát eltűnik a csapatban. Ám ettől még generálható egyfajta hírnév, hiszen ismerünk sztárjogászokat – ha nem is Magyarországról. „Sok ügy eljut az európai bíróságig, de ezek nem feltétlen olyanok, amelyeket felkap a sajtó. Inkább csak a kis hírek blokkjáig jutunk el a lapokban” – mondja Szecskay András, a Magyar Ügyvédi Kamara nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökségi tagja. Ugyanez igaz akár a legnagyobb felvásárlásokra is, hiszen valóban nem sok remény van rá, hogy egy-egy teljesítmény megjárja a Financial Times címlapját – már csak méreteinknél fogva sem.
De a sztárképzés azért sem jellemző nálunk, mert a verseny nem akkora, mint Amerikában vagy Angliában, ahol óriási a nyomás, nagyobbak az elvárások, és persze az sem segítette ezt, hogy a magyar ügyvédi szakma sajtóreprezentációja eddig minimális volt, miközben határainkon túl minden komolyabb üzleti lap szót ejtett a fontos tranzakciókról, sikerekről és az ahhoz hozzájáruló szakemberekről. Ám amennyire nincs nemzetközileg szembetűnő teljesítmény, úgy előítéletek sem sújtják a hazai kollégákat a jelek szerint. „E téren kimondottan jó tapasztalataim vannak” – mondja Szécsényi László. Posztl András szerint is egyenlők a feltételeink – bár nekünk ez több munkába kerül. „Ha egy külföldi ügyfél érkezik hozzánk, aki az angol, német vagy éppen spanyol helyi tanácsadóhoz szokott, először fenntartásokkal él: megkapja-e ugyanazt a színvonalat? De ha jól választ jogászt, biztos, hogy nálunk is megkaphatja. Az ismerkedési időszakban mindig komoly óvatosságot érzékelünk, később ez enyhül.”
Dr. Szécsényi László: Húsz évvel ezelőtt Magyarországon mai értelemben vett irodáról nem beszélhettünk.
Ennek ellenére vannak a hazai szakmában, akik sokat tettek egyfajta speciális magyar hírnév kialakításáért. Nem véletlen, hogy főként az elméleti munka nyomán: Harmathy, Vékás vagy Kecskés professzor úr világszerte ismert jogtudósaink. De sokat számít az is, amikor magyar jogászok tisztséget kapnak nemzetközi szervezetekben – ilyen eredmény volt például Köves Péter elnöki tisztsége az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsában (CCBE). Ám van alkalom megjegyezni a magyarokat akkor is, amikor hazai ügylet kapja az Év Infrastrukturális Fejlesztése Díjat – mint az többször előfordult.
Más pályákon játszunk
Nehéz a magyar jogászszakma külföldi elfogadottságáról beszélni, hiszen semmilyen fórum nem állít fel valamiféle objektív országsorrendet. Ezért ha nemzetek közötti rangsorban gondolkodunk – ha virtuálisan is – kétségtelen, hogy az angolszász irodáknak jelentős a helyzeti előnyük. Nemcsak az angol anyanyelv segíti Angliát, Skóciát, Észak-Írországot, az Egyesült Államokat vagy Kanadát, de a nagyobb tapasztalat is tranzakciós, finanszírozási és banki kérdésekben. Ugyanakkor a kontinentális jogok különbözősége és az Európai Unió kialakulása nyomán sokat sikerült behoznunk a hátrányból. „Azóta a kontinentális országokban is jelentős és elismert ügyvédi irodák fejlődtek nemzetközi praxissal, komoly létszámmal – ami igen jelentős eredmény még akkor is, ha ezek az irodák létszámban a globális irodák mögött vannak. Ez azonban mennyiségi, nem minőségi kérdés” – hangsúlyozza Szecskay András. „Ha meggondoljuk, húsz évvel ezelőtt Magyarországon nemhogy nagy irodáról, de mai értelemben vett irodáról sem beszélhettünk. Ma már viszont több mint harminc nagy iroda dolgozik, ebből legalább tíz-tizenöt külföldi érdekeltségű, de négy-hat olyan független magyar irodáról is tudunk, amelynek döntő mértékben nemzetközi praxisa és ügyfélköre van.”
Később Magyarország volt az első ugródeszka sokak számára. Volt olyan társaság, amelynek előbb volt irodája itt, mint New Yorkban… azóta tért hódítanak más közép-európai jogászok, cseh, szlovák, lengyel kollégák is.
Posztl András: A jogi szakmában kevésbé számít a nemzeti hovatartozás.
Tény, hogy a nyugat-európai irodák nem a magyar jogászok miatt nyitottak felénk, egyszerűen csak követték magyar ügyfeleiket a privatizációs befektetések kapcsán. És milyen jól tették: a hazai jogászszakma ennek köszönheti egyik presztízsteremtő ütőkártyáját: a privatizációs tranzakciókban szerzett gyakorlatát.
Ami további előnyeinket illeti: „Jók vagyunk infrastruktúra-fejlesztésekben, illetve PPP-modellek létrehozásában” – mondja Posztl András. „Ebben a jogi tudásunk olyan szofisztikáltságú lett, hogy más országokból is át tudtak venni elemeket. De adójogászaink is komoly sikereket érnek el. Egyre kevesebb a fehér folt is, öt éve talán még annak számítottak a komplexebb nemzetközi pénzügyi termékek vagy az értékpapírosítás, de mára e téren is felzárkóztunk.”
A siker titka külföldön
Kérdés, hogy amire képesek vagyunk, mennyire látszik külföldről. Az uniós jog ismerete nemcsak értékesebbé teheti itthon a magyar jogász tudását, de kaput nyithat más országok felé. A kinti érvényesülésre is alkalmas mobilréteg ma még kicsi, de növekszik.
Az igazi kompetenciához elengedhetetlen a nemzetközi gyakorlat. Az már rutinszerű, hogy az egyetemisták utolsó tanulóéveiket irodai gyakorlaton töltik, de lassan egy külföldi ösztöndíj is alap az érvényesüléshez. És vannak, akik kint ragadnak, nem Magyarországon, hanem külföldön építenek karriert. Ők hazatérve is sokkal jobb pozícióból indulnak.
Habár… a jogászszakma diszkrét, nem helyeznek nagy hangsúlyt az egyszemélyes karrierre – nyilvánosan legalábbis. „Egy jogászból soha nem lesz celeb” – fogalmaz Posztl András. Valóban: nem ismerünk nemzetközi hírű magyar sztárjogászt, ők inkább Amerikából érkeznek. „Egy Magyarországon bejegyzett ügyvéd nem igazán érheti el az ehhez szükséges nemzetközi médianyilvánosságot” – véli Posztl.
Saját irodán belül ettől még kísérhet kiemelt figyelem egy-egy tehetséges jogászt, aki folytathatja határainkon túl, amit itthon megtanult. De akár bekerülhet egy nemzetközi mamut boardjába is, ahogyan erre is volt példa Magyarországon – gondolhatunk itt például Berecz Csabára, aki a Berecz & Andrékó Linklaters Ügyvédi Iroda létrehozójaként bebizonyította, hogy egy magyar jogásznak is lehet esélye bekerülni a legfelsőbb körökbe.
A nemzetközi karrier – megszólalóink szerint – messze nem csak a szakmaiságról szól. „Nemzetközi szinten a legfontosabb, hogy valaki megfelelő módon menedzselje az adott ügyet, ez pedig a jogalkalmazásnál jóval szélesebb feladatkör” – véli Szécsényi László.
Az is biztos, hogy mást jelentett a karrier a kilencvenes években, és mást ma, amikor a nagy volumenű tranzakciók, privatizációs ügyletek már lecsengtek. „Ez egy kis piac, egy ambiciózus, fiatal ügyvéd azt érezheti, be van szorítva, és külföldre kell mennie ahhoz, hogy igazán nagy tranzakciókban vegyen részt, és sikeressé válhasson” – mondja Posztl András.
Molnár Krisztina Ilona tíz éve tart fent magyar–olasz nyelvű ügyvédi irodát a Pisa közeli Cascinában. Úgy véli, egy magyar ügyvédi irodának gyengébbek az esélyei, mint egy angolszásznak, de ha valaki komolyan veszi a hivatását, akkor elérhet nemzetközi megbecsülést. Magyar jogászként külföldön többször annyit kell küzdeni az elismertségért, mint egy helyi születésűnek, és az illető könnyen az előítéletek kereszttüzébe kerülhet. Ha megmarad a magyar érdekeltségű ügyek vonalán, idővel sikere lesz.
De vajon milyen esélye van erre a ma frissen végzetteknek annak fényében, hogy tudjuk, az angolt könnyű beszélni kicsit, de nehéz jól?
Nyelvében él
Bár az egyetemen felvételi kritérium az angol mellett egy másik nyelv ismerete, e téren nagy a lemaradás Szecskay András szerint. „A nemzetközi irodák elviszik a jó eredményekkel rendelkező, nyelveket jól beszélő végzősöket, de nem olyan széles a választék számukra, hogy korlátok nélkül válogassanak” – mondja a jogász.
Szécsényi László szerint azonban a magyar fiatalok tudását így is pozitívan ítélik meg külföldön, mert magas szinten felkészültek. Ugyanakkor szinte menekülnek a magyar oktatási rendszerből, de legalábbis szomjaznak egy másfajta tudást. „Ha összeeresztenek két véletlenszerűen kiválasztott hallgatót bármelyik magyar és német egyetemről egy képzeletbeli versenyre – vázolja Szécsényi –, nagy tétben mernék fogadni, hogy a magyar fiatal magasabb szintű jogtörténeti ismeretekről tesz tanúbizonyságot, és nagyobb rálátása lesz a német jogi kultúrtörténetre, mint német társának. Abban az esetben viszont, ha egy praktikus kérdést kap, a mi emberünk csődöt mond, míg német kollégája képes feltenni azokat a részkérdéseket, amelyek elvezetik a helyes válaszhoz. Oktatásunk még mindig főként arra épül, hogy jogszabályszöveget kérünk számon, másutt viszont problémamegoldásra szocializálnak.”
Posztl András úgy véli, máris van változás. Nyolc éve a kis hazai irodák között ritka volt a minőségi idegennyelv-tudással rendelkező jogi szolgáltató. Ma viszont már szép számmal ismerünk ilyeneket a piacon. A magyar jogi egyetemi képzés nem rossz, csak jellemzően más, kevésbé gyakorlatorientált. Ezt már szerencsére érzékelik az egyetemek is, sok kurzus, speciális kollégium nyílik, ahol gyakorlati szakemberek végzik az oktatást. Minél többen mennek ki és jönnek vissza azzal, hogy valami nem stimmel, annál inkább lesz igény a változásra.”
Világiroda
Amikor az amerikai kolléga felhívja a magyar partnert, és feladatot ad, nem jelöl meg határidőt, mivel számára természetes: a dolognak legkésőbb másnap meg kell lennie. A magyar viszont reflexszerűen megkérdi: mikorra kell?
Vagyis ha szakmai és nyelvi képzettségben nem feltétlen, munkakultúrában bizonyosan akadnak nemzeti sajátosságok. „Hihetetlenül munkaorientált kultúra az amerikai – szögezi le Posztl András –, ahol kontinentális, de még angol fogalmak szerint is kemény tempót diktálnak.”
Olaszországból nézve szintén kényelmesnek tűnünk: „Irodánk együtt dolgozik egy magyar társirodával, s vannak sürgős megkereséseink. Sajnos vannak esetek, amikor a »másnap délután« már késő, és, mondjuk, aznap este nyolc után lehetne még egy órát szánni a dologra, de ebben a magyar iroda már nemigen együttműködő, a kisebbekkel pedig már négy óra után is nehéz kapcsolatot létesíteni” – meséli Molnár Krisztina Ilona, de hozzáteszi, egy angol vagy német szöveg elolvasását hamarabb megoldja egy magyar iroda, mint egy kisebb vidéki Olaszországban.
Közismert az is, hogy sok amerikai legfeljebb egy hetet megy szabadságra, egy angol esetleg kettőt, egy olasznak, spanyolnak általában négy hétre van szüksége. De akad más sajátosság is: „Egy amerikai ügyvéd például mindenhova el akarja kísérni az ügyfelét, ritkán fordul elő, hogy átadja őt egy európai kollégájának – meséli Posztl András. – Nálunk viszont ez teljesen normális, jobban megbízunk egymásban. A rendszer akkor jó, ha tolerálja ezeket, hiszen a világ is sokszínű, és az ügyfelek is azok.”