Négygólos vereség a világbajnoktól

A magyar jégkorong-válogatott 5-1-es vereséget szenvedett a címvédő orosz csapattól a pénteken kezdődő világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésen a svájci Sierre-ben.

A kétszeres világbajnok oroszok (1993, 2008) keretében 14 olyan játékos kapott helyet, aki tagja volt a tavaly, Kanadában aranyérmes együttesnek, ráadásul ketten, Oleg Tverdovszkij és Ilja Brizgalov Stanley Kupa-győztesnek is mondhatja magát. Miután a világbajnokság rajtjáig már csak két nap van hátra, mindkét csapat figyelt arra, hogy elkerülje az esetleges sérüléseket, így elmaradtak a kemény párharcok.

Az első gólt a harmadik percben szerezte meg az orosz együttes: Radulov nemes egyszerűséggel a palánkra szorította az egyik legnagyobb termetű magyart, Horváthot, a középen érkező Szaprikin pedig – aki volt klubtársa a tengerentúlon Szupernek – a léc alá bombázott.

Az oroszok – akik először játszottak ilyen összeállításban az NHL-es sztárjaik kései érkezése miatt – hatalmas nyomás alatt tartották Pat Cortina tanítványait, de Szuper elképesztő bravúrokat mutatott be. Két perccel a harmad vége előtt azonban már ő is tehetetlen volt: Radulov középre lőtt korongja egy magyar lábról vágódott a kapuba.

Az első orosz gól szerzője, Szaprikin kavar a magyar kapu előtt (GALÉRIA)

A fordulást követően ismét Szuper pillanatai következtek, sorozatban hárította az orosz helyzeteket. A regnáló világbajnok ellen a második felvonásban ötször is emberhátrányba került a magyar együttes, ám ezeket kivédekezte. A “képzeletbeli” félidőben Szupert a fiatal Hetényi váltotta a kapuban. A magyar csapat szempontjából mindenképpen pozitívumként lehet elkönyvelni, hogy kettős hátrányban sem kapott gólt a világ legjobbjai ellen.

A játékrész hajrájában a nézők szemtanúi lehettek a legnagyobb magyar helyzetnek: Ladányi hatalmas lövésébe Brizgalov még belenyúlt, a korong pedig a felső lécről vágódott ki, a kétezer fős közönség vastapssal jutalmazta a villanást.

Nem sokkal a harmad vége előtt aztán újabb szerencsés gólt szereztek az oroszok: Visnyevszkij lövésébe Frolov korcsolyázott bele “öntudatlanul”, így a korong a tehetetlen Hetényi lába között a hálóban landolt.

A záró harmad elején egy orosz támadás végén az oldalhálóban kötött ki a korong, Hetényi vetődéssel oldotta meg a helyzetet. A magyar csapat nem adta fel a küzdelmet, egy könnyelműen eladott orosz korongra Benk csapott le és Brizgalov lábai között a hálóba lőtt, több mint 45 év (!) elteltével volt eredményes magyar játékos az oroszok (illetve szovjetek) ellen.

Ilja Brizgalov kapuját egyszer sikerült bevenni

Valószínűleg még a gólt ünnepelték a magyar játékosok, néhány másodperc múlva ugyanis Radulov állította vissza a háromgólos különbséget, Hetényinek esélye sem volt, mivel ketten vitték rá a pakkot.

A folytatásban igazi örömhokit láthatott a sierre-i közönség, mindkét oldalon akadtak helyzetek, Hetényi és Brizgalov is bemutatott több bravúrt. Következett egy újabb orosz kettős emberelőny, ezt pedig már kihasználta a világbajnok: egy lecsorgó korongot Kurjanov kotort a kapuba. A hajrában aztán már nem született újabb gól.

nyilatkozatok

Pat Cortina szövetségi kapitány: “Nagyszerűen szolgálta a mérkőzés a vb-felkészülést, még akkor is, ha a játékvezetők kicsit furcsa felfogásban vezettek. Zéró tolerancia volt a magyarok ellen, az oroszoknak pedig minden szabad volt. Mindenki játszhatott és dicséret illet mindenkit. Amikor belőttük egyetlen gólunkat, az azt követő percekben lehetett látni, mennyivel jobb a címvédő. Nekünk is akadtak helyzeteink, jó volt az emberhátrányos helyzetek kivédekezése és a támadásokat is amennyire lehetett lövésekkel fejeztük be.”

Benk András a magyar válogatott gólszerzője: “Pályafutásom legnagyszerűbb élménye, hogy gólt lőhettem az orosz csapatnak, egy NHL-es sztárkapusnak. Abban a cserében jól támadtunk le, eladták a korongot, és kihasználtam, hogy Brizgalov bizonytalankodott. Beleszúrtam a korongba, ami a kapus lába között bement.”

A magyar csapat helyt állt az aktuális világbajnok ellen, így bizakodva várhatja a torna pénteki rajtját, amelyen a szlovákokkal találkozik. A magyar és a szovjet-orosz csapat ezelőtt egyszer, az 1964-es innsbrucki olimpián találkozott egymással, akkor 19-1 volt az eredmény, oda.

Barátságos meccs:
Oroszország-Magyarország 5-1 (2-0, 1-0, 2-1)
Gól: Szaprikin (3.), Radulov (18., 45.), Frolov (37.), Kurjanov (53.) illetve Benk (44.)

Címkék: jégkorong