Overdose-ról cikkez a Le Figaro

Miközben az új magyar miniszterelnök kemény megszorító intézkedéseket jelentett be a válságból való kilábalásra, Budapest örömmámorban úszott: a Kincsem Parkban elragadtatott tömeg ünnepelte Overdose-t, az élő legendává váló négyéves csodalovat - írta kedden a Le Figaro című francia napilap.

A bécsi keltezésű tudósítás felidézi, hogy múlt vasárnap a húszezres tömeg majdnem nyakát törte, hogy láthassa a mént, hátán a magyar nemzeti színekbe öltözött belga zsokéval, Christophe Soumillonnal.

A cikkíró, Maurin Picard szerint akár megmosolyogtató is lehetne, hogy a válságba süllyedt Magyarországon egyedül Overdose tud reményt nyújtani egy egész népnek, valahogy úgy, mint dicsőséges elődje, az 54 győzelmet aratott Kincsem vagy a legendás Seabiscuit, amely a két világháború közötti világválság idején derítette jobb kedvre az amerikaiakat.

A Le Figaro úgy véli, hogy „Dozy, azontúl, hogy belopta magát a magyarok szívébe, egyeseket még arra is emlékeztet, hogy a magyar valamikor lovas nemzet volt”.

A lap utalt arra, hogy a versenyló három évvel ezelőtt “szinte véletlenül”, alig 2500 euróért került Mikóczy Zoltán tulajdonába a newmarketi árverésen, de „a befektetés utóbb kiválónak bizonyult: Overdose az első pillanattól kezdve fáradhatatlan rakétaként száguld”. A versenyló értéke jelenleg 5 millió euró, de tulajdonosa nem hajlandó megválni tőle, mert, mint mondja, „ennek a lónak küldetése van”. „Az ember nem adja el az álmait” – fogalmazott Mikóczy Zoltán.

Hétfőn a New York Timesban jelent meg cikk a magyar csodalóról.

Címkék: Sportmix