A fenevaddá nyilvánításhoz a világ más pontjain persze talán nem számítana elég keménynek, elég harapósnak a Nazareth zenéje, amelybe a nyolcvanas évektől kezdve a balladisztikus hangvétel formájában némi ellágyulás is belopta magát – de Magyarországon az 1983-as pilisborosjenői Fenevad Fesztivál óta változatlanul kijárhat nekik ez a megtisztelő titulus.
A Nazareth akkor a filmforgatással is egybekötött, s amúgy félig-meddig káoszba torkolló produkció nyugati sztárvendégeként alaposan bepillanthatott a létező szocializmus csikorgó működésének kulisszatitkaiba, de azóta már a kétezres éveibe megérkező magyar fővárosba is rendesen el-ellátogattak. Legutóbb – 2004-ben – a Petőfi Csarnokban léptek fel, s most a Városliget után a Népligetet is megnézik, s behangosítják maguknak.
A legújabb budapesti koncert szerencsére nem egy öregedő társulat sokadik fellépése: fáradtságnak nyoma sem lehet a produkcióban, már csak azért sem, mert a banda 2008-ban Newz címmel egy friss stúdióalbummal is kirukkolt – bizonyítandó, hogy nemcsak skót whisky, hanem spiritusz is akad még bőven az életükben.
Ez az elpárologni sehogy sem akaró spiritusz is hasonlóvá teszi őket a Budapestet szintén szorgosan látogató hard rock legendához, a Deep Purple-höz, amelyet rendre szokás felemlegetni a Nazarethről szólva. Ennek a korai Nazareth-hangzás és a korai Deep Purple-hangzás rokonságán túl több jó oka is akadhat még: az 1968-ban alakult skót csapat 1972-ben ugyanis már a Deep Purple előzenekaraként turnézott, s igazi áttörésüket, az 1973-as Ramazamanaz című albumot már a DP basszusgitárosa, Roger Glover menedzselte. Ekkor vette kezdetét egyébként a banda első fénykor, amelyet aztán a 74-es Loud ‘n’ Proud több slágerlistás helyezése is jól jelez. Innentől fogva az énekes, Dan McCafferty karakteres – hol tisztán csengő, hol kellően érdes – hangja az állandóságot, a számos tagcsere pedig a kísérletező kedvet mutatja fel a bandában.
1978-ban a zenekar úgy döntött, hogy a még profibb megszólalás érdekében Zal Cleminson személyében újabb gitárost szerződtetnek. Ez a felállás nem volt hosszú életű. 1982-ben, a mindössze két éve érkezett Cleminson helyét Billy Rankin vette át, John Locke billentyűs csatlakozásával pedig már hat tagúra bővült a zenekar. A következő években folyamatossá váltak a tagcserék. A nyolcvanas években kevésbé kemény, balladisztikusabb hangvételű felvételeket készítő csapat a két gitár-billentyűs hangszerek felállás után előbb az egy gitár-billentyűs hangszerek, majd ismét a lecsupaszított, egy gitáros verzióval próbálkozott, melyet követően a kilencvenes években ismét visszatértek a színpadra a billentyűs hangszerek. Ezekben a személyi változásokkal tarkított időkben a Dan McCafferty, Pete Agnew és Darrell Sweet alkotta trió jelentette a csapatban az állandóságot. Ez a trió 1999-ben megbomlani kényszerült: a zenekar amerikai turnéja közben Darrell Sweet dobos – aki akkor a zenekar menedzsereként is dolgozott – szívrohamban meghalt. Helyére a basszusgitáros Pete Agnew fia, Lee érkezett, aki a mai napig is tagja a Nazarethnek.
A jelenleg Jimmy Murisson gitárossal együtt éppen kvartettben felálló gárda Budapesten az új stúdióalbum számai mellett várhatóan a patinás régi toplistás nótákat – így például a Broken Down Angelt vagy a Bad Bad Boyt – is lenyomja.