A három istálló által használt hátsó légterelők használatát a rivális Ferrari, a Red Bull, a Renault és a BMW-Sauber támadták meg, mert szerintük azok az idei évre vonatkozó szabályok szellemiségével ellentétesek. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt tett panaszt a versenybírók elutasították, így a három istálló Melbourne-ben és másfél hete, a Malajzaiai GP-n is ezzel indulhatott, s halmozott sikert sikerre.
Az idei szezonban még pont nélkül álló Ferrari és a többi felperes csapat azt kifogásolja, hogy a hátsó légterelőkre, áramlásgyorsítókra vonatkozó 2009-es szabályok célja az volt, hogy a leszorító erőt csökkentsék, ám a Brawn-féle diffúzor extratapadást biztosít az autónak.
Ross Brawn is meghallgatták (MTI/EPA)
A fellebbezést benyújtók számára nem biztató, hogy a diffúzorok eddig minden FIA-rostán átmentek, s még az Ausztrál GP előtt maga Max Mosley, a FIA elnöke nyilatkozott úgy, hogy semmi kivetnivaló nincs a megoldásban.
A szerdai döntés óriási jelentőséggel bír majd, hiszen, amennyiben a fellebbviteli bíróság is szabályosnak ítéli a diffúzorokat, úgy szakértők szerint az eddig kettőből kettőt nyerő Jenson Button és csapata, a Brawn GP mindent visz ebben az esztendőben. Ugyanakkor ha szabálytalannak találják a szerkezetet, teljesen átrendeződnek az erőviszonyok.