Simoncellit már kedden megoperálják, s a versenyző nagyon bizakodik, hogy a műtét ellenére ott lehet a katari rajtnál.
„Csütörtökön elrepülök és nagyon bízom abban, hogy péntek reggel már a Gilerámon repesztek a óz első szabadedzésen” – mondta a 21 esztendős pilóta, Talmácsi Gábor egyik nagy riválisa, akit San Marinóban operálnak meg, az atroszkópiás beavatkozás során egy titáncsavarral rögzítik a sérült részt.
„Az indulást illetően az orvosok mondják ki az utolsó szót, de remélem, hogy képesnek találnak majd a versenyzésre” – tette hozzá bozontos hajú motoros.
Reméli, hogy ott lehet a rajtnál (motogp.com)
A még mindig csak 22 éves Marco Simoncelli a nyolcadik idényét kezdi meg a gyorsaságimotoros világbajnoki sorozatban.
Természetesen ő is a 125-ösök között kezdett (az összetett ötödik hely volt a legjobbja), s 2006 óta szerepel a 250-es géposztályban, amelyben tavaly világbajnok lett. Pályafutása során eddig nyolc futamgyőzelmet aratott, ebből hatot tavaly.
Az idei világbajnoki sorozat vasárnap rajtol Losailban.