Koló árnyékában – Kozmann György regénye

Koló árnyékában címmel könyvet írt egykori társával, Kolonics Györggyel való kapcsolatáról Kozmann György olimpiai bronzérmes kenus. A regény társszerzője a volt válogatott gyorskorcsolyázó, ismert sportriporter, Kaszala Claudia.

„Már Budapestre kerülésemkor, 2002-ben felvetődött bennem a gondolat, hogy jó lenne valamilyen formában megörökíteni azt a rengeteg élményt, amit átéltem, átéltünk” – fogalmazott a könyvbemutatón Kozmann, aki kétszeres ötkarikás bajnok társa július 15-i, tragikus halálát követően Kiss Tamással indult és nyert bronzérmet Pekingben.

„Aztán a sajnálatos esemény, Koló halála, majd az olimpia után nekikezdtem, és úgy érzem, kijöttek belőlem azok az érzések, gondolatok, amelyek még bennem maradtak. Tegnap, amikor a könyvet átvéve visszaautóztam, olyan érzés volt, mintha éppen egy versenyről jönnénk haza együtt.”

Kozmann György és Kiss Tamás (MTI)

Kaszala Claudia, aki az utolsó rádió- és újságinterjút készítette Koloniccsal, elmondta: a főszereplő Kozmann által egyes szám első személyben előadott történetben mulatságos és érdekes részletek váltják egymást, és meglepő titkok is kiderülnek.

A bemutatón „Koló” kedvenc színésze, Rudolf Péter olvasott fel részleteket a könyvből.

A Pallas Antikvárium Kft. által kiadott, 220 oldalas, fényképekkel illusztrált mű csütörtöktől kapható országszerte a könyvesboltokban és a hipermarketekben, az ára 1990 forint. A bevétel jelentős részét a hamarosan létrejövő Kolonics Alapítvány kapja.

Címkék: Sportmix