Az élesben 2006-tól működő Vad Fruttik frontembere, Likó Marcell zenei pályafutása annak idején egy nyárikonyhából indult, ahol páran Nirvana feldolgozásokat játszottak. Akkoriban kereste meg a Vad Fruttik alapítója, és onnantól kezdve együtt zenéltek. Több lehetőségük is volt, mégsem haladt a zenekar. Tehetségkutatókat nyertek sorban, lemez mégsem készült, pedig az egyiken ez volt a fődíj, a kiadó viszont visszalépett. Pénz nem volt, lemez sem lett. Onnantól lettek gyanakvóbbak, viszont érezték, hogy vihetik valamire. Marcell feltörekvőnek vallja magukat, akik saját zenei stílust képesek teremteni, de még az út elején vannak. Egy Éjszaka Bohémiában címmel most új lemezük jelent meg.
Egyre többen járnak a koncertjeitekre, néhol sor is kígyózik. Ennyire felkapottak lettetek?
Likó Marcell: Az egészséges hozzáállás, ha az ember szkeptikusan kezeli a saját sikereit is. Nem nagyon vesszük észre, hogy sztárok lennénk. A zenéléshez mindig önbizalomhiánnyal állok hozzá, de talán ez a jó.
Győrffy Gyula: inkább csak az utat látjuk, és a különbség hogy két éve mennyi embernek játszottunk, és most. A nézőszám magasabb, de ebből csak az jön le nekünk, hogy a koncertek iránt többen érdeklődnek.
L. M.: De hogy ez minek köszönhető? No, ezért kell ezt távolságtartóan kezelni. Mert lehet, hogy most csak egy divathullám vagyunk, aztán majd eldobnak minket. A lényeg, hogy a zenekarnak legyen egy olyan közönségbázisa, amire több évig építhet.
A hasukra süt a nap
És az új lemez milyen lett, hogyan sikerült?
L. M.: Fekete színű, nehezen lehet rá autogramot adni. Jó lett, egyébként. Régóta dolgozunk rajta, úgy másfél éve. Azért azt hozzáteszem, hogy volt egy hónapig intenzív munka, aztán fél évig semmi. A hangulata? Vicces. Sokkal egységesebb lett a lemez, és picit talán könnyedebb, mint az előző.
Az új videoklipjük most jelent meg
Amikor dolgoztatok mennyire járt a fejetekben a közönségnek való megfelelés?
L. M.: Semennyire. A közönségnek a koncerten kell megfelelni. Nem tesz jót, sőt, szerintem az undergroundot azt különbözteti meg a mainstreamtől elsősorban, hogy az utóbbi meg akar felelni, az előbbi meg a saját útját járja.
Ehhez képest slágergyárosok vagytok…
GyGy: Mert már undergroundnak sem lehet minket mondani. Kedvenc példám a Faithless. Ők az undergroundból jöttek, azt csinálták, amit szerettek, de mégis stadionokat töltöttek meg, és milliószámra adták el a lemezeket. Mi saját magunk, a saját elképzeléseink szerint csináljuk a lemezt, de nem a közízlés a mozgatónk. Viszont a koncerteken a közönséggel való kapcsolat és kommunikáció már igen fontos. Addig tudunk hitelesek maradni, amíg a zenekartagok egymásnak akarnak megfelelni.
És hogyan megy a közös munka?
L. M.: Hát előfordul az anyázás néha, de köszönjük, jól megvagyunk együtt. Hozzáteszem, hogy ha öt ember együtt dolgozik, akkor ez elkerülhetetlen, de az értelem általában felülkerekedik.
Lesz belőletek valaha profi zenekar?
GyGY: Ez nem célunk, mert akkortól már meg kéne felelnünk az elvárásoknak. De szerintem eljutunk majd arra a szintre, hogy mellette ne kelljen majd gyárban dolgozni.
L. M.: Mondjuk van jó értelemben vett profizmus is, mégpedig az, hogyan adod elő, amit csinálsz. Abban pedig az is benne van, hogy egy koncerten nem vagyunk maki részegek. Halkan megsúgom, hogy két éve még volt, hogy fekvőtámaszokat nyomtam a színpadon, annyira nem voltam szomjas. Ez ma már elképzelhetetlen.