A címvédő Ruud van Nistelrooy révén már a 35. másodpercben megszerezte a vezetést: a rövid saroknál érkező holland egy baloldalról érkező labdába piszkált bele, Leo Franco is „benne volt” a gólban.
Nem sokkal később a Cannavaro lövését követő kipattanóra csapott le a támadó, ám gólját követően hiába örült, Clos Gómez játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.
A csapatok azonban innentől kezdve sokkal inkább a keménykedéssel és a durva belépőkkel voltak elfoglalva, mint a játékkal.
A hazaiaktól a Sneijder orrába könyöklő Pereát állította ki a játékvezető (Javier Aguirre cserével reagált – Raúl Garciát a védelemben használható Antonio Lopez váltotta), míg a gólszerző Van Nistelrooynak a Maniche ellen bemutatott sportszerűtlen törlesztésért kellett hamarabb az öltözőbe mennie.
Van Nistelrooy korai gólja megpecsételte az Atlético sorsát (marca.com)
Amikor már úgy tűnt, a Real mindhárom pontot elviszi a Vicente Calderón Stadionból, a csereként a szünetben beálló Simao Sabrosa a 90. percben egy csodálatos szabadrúgással egyenlített.
Távolról sem volt vége: a 95. percben Heitinga szabálytalankodott Drenthével a 16-oson belül, Higuain pedig a sarkot kitaláló Leo Franco vetődése ellenére belőtte a büntetőt, így a Real győzött. Az Atlético kilenc éve nem tud a Real ellen győzni saját pályáján.
Barcelonában gól nélküli döntetlen született, a fordulónak 9. helyezettként nekilóduló Espanyol nem bírt a második helyen tanyázó Villarreallal. A hazaiak álltak közelebb a győzelemhez, de erejükből csak egy lesgólra és egy elhibázott büntetőre futotta. A Villarreal vezeti a bajnokságot.
primera división, 7. forduló
Atlético Madrid-Real Madrid 1-2 (0-1)
Madrid, Vicente Calderon, 54 581 néző. Vezette: Gómez
Gól: Simao Sabrosa (90.) illetve Van Nistelrooy (1.), Higuain (95., 11-esből)
Kiállítva: Perea (30.) ill. Van Nistelrooy (39.)
Atlético: Leo Franco – Ujfalusi (Luis Garcia, 70.), Heitinga, Perea, Pernía (Simao, 45.) – Raul Garcia (Antonio Lopez, 37.), Assuncao, Maniche, Banega – Agüero, Forlán.
Real: Casillas – Ramos, Cannavaro, Pepe, Marcelo – Gago, De La Red (Javi Garcia, 78.), Sneijder (Van der Vaart, 68.) – Higuain, Raul (Drenthe, 84.) – Van Nistelrooy.
Espanyol-Villarreal 0-0
Az élcsoport:
1. Villarreal 17 pont, 2. Real Madrid 16 (20-10), 3. Valencia 16 (13-4, 6 mérkőzés), 4. Sevilla 14 (6), 5. Barcelona 13 (6), …7. Atlético 9 (13-12), …9. Espanyol 9 (6-7)