Tízszázalékos kedvezményre jogosító kuponnal próbálja magánál tartani az Al.Ma nevű gyógyszertárlánc azokat a vevőket, akik egyszer már a megfelelő értékben vásároltak valamelyik üzletében. A marketingakcióban nincs semmi különös, hasonló ösztönzőkkel lépten-nyomon találkozni a kereskedelemben. De magyarországi patikákban korábban nem volt hasonló.
Legfőképpen azért, mert lényegében nem voltak üzletláncok. A gyógyszertárak legfeljebb egyéni akciókkal rukkolhattak elő, a bolthálózatokból és a közös, egységes márkából származó előnyöket nem tudták kihasználni. Az elmúlt másfél évben azonban alapvető fordulat zajlott le a piacon, a patikák működtetése egyre inkább a hagyományos kereskedelemhez kezd hasonlítani.
Láncba rendeződés
Ennek leglátványosabb jele a láncok kialakulása. Igen gyorsan zajlik országszerte.
A folyamatok megértéséhez a Molnár Lajos egészségügyi miniszter nevével fémjelzett, 2006–2007-es korszakhoz kell visszatérni, abban az időszakban ugyanis a szabályozás alapvetően megváltozott, a korábbinál liberálisabb lett, és jelentősen módosult a gyógyszertámogatás rendszere is.
2007 előtt legalább ötezer lakosra kellett jutnia egy gyógyszertárnak, országszerte mintegy kétezer patika működött, ezek földrajzilag sem lehettek túl közel egymáshoz. A gyógyszerészeknek „személyi joguk” volt a patikaműködtetésre.
A piac tehát meglehetően merev volt, hiszen egy új belépőnek a személyi jog megszerzése mellett a népességre és a földrajzi előírásokra vonatkozó korlátozó intézkedéseken kellett „lyukat” találnia, azaz helyet keresnie magának. A gyógyszertárakat jellemezően családi tulajdonban lévő betéti társaságok működtették.
Az új rendszer lebontotta ezeket a korlátokat azok előtt, akik arra vállalkoztak, hogy a szokásosnál hosszabb nyitva tartást vállalnak. Mivel ez egy komoly piaci szereplőnek nem nehéz feladat, tulajdonképpen megszűntek a patikaalapítási korlátok, és már nem tilos több egységet közös tulajdonban üzemeltetni (korábban legfeljebb azonos bt. kültagjai lehettek a mindennapi gyakorlatban akár irányító szerepben, de formailag nem léteztek a tulajdonosi láncok).
Mihez vezetett mindez? Nos, a legjobb példát talán a bevásárlóközpontok mutatják, amelyekben korábban azért nem lehetett patika, mert a közelben valahol volt egy gyógyszertár. Hiába vett meg szinte mindent a vevő a bevásárlóközpontban, a gyógyszerért máshova kellett mennie. A liberalizációval viszont ma már szinte egyetlen komoly központ sincs, amelyben ne lenne egy vagy több patika.
Másfél év alatt országszerte számos gyógyszertár bezárt, és sok nyílt, az egyenlet végeredménye azonban plusz 250. Nyilvánvaló, hogy a forgalmasabb helyeken nőtt a „sűrűség”, a kevésbé frekventált helyszíneken pedig csökkent, vagyis a piac elkezdett a „rendes” kereskedelmi egységek mintájára rendeződni.
Éles a verseny
A helyzetet bonyolítja, hogy nagy változások történtek a gyógyszer-támogatási rendszerben is. Csökkent az állami támogatás mértéke, de ezzel párhuzamosan bevezettek sok olyan intézkedést is, amelyek nagyobb árversenyre kényszerítették a gyógyszergyártókat. Tehát sok termék ára csökkent (illetve sok esetben a beteg számára olcsóbb termék felírására ösztönözték az orvosokat), és ebből az alacsonyabb árból a korábbinál kisebb mértéket állt az állam, nagyobbat a beteg. Mivel a vényköteles szerek köre Magyarországon meghaladja a négyezret, nem lehet egyértelműen kimondani, hogy minden beteg terhe nőtt (hiszen az mindig attól függ, hogy éppen mit szed), de összességében minden bizonnyal erről van szó.
A gyógyszerárak csökkenése és az orvosok által felírt gyógyszerek körének jelentős bővülése közvetlen hatással volt a patikapiacra. Mivel a vényköteles termékek árrése kötött, a csökkenés automatikusan (és arányosan) megjelent a patikai bevételben és nyereségben. E közben a gyógyszertárak rezsi- és bérköltsége természetesen nem csökkent, sőt emelkedett. Bár az OTC-termékek szabadárasak, az éles verseny miatt árat emelni ott nem lehet, így a receptköteles forgalom kiesését aligha tudták pótolni a patikák.
A kisebb forgalmú egységek nem vagy alig bírják ezt a számukra kedvezőtlen nyomást, a nagyobb forgalmú patikák talpon maradnak, a legnagyobb piaci szereplők pedig viszonylag könnyen lenyelik a kiesést. Mivel az orvosok sokkal többfajta gyógyszert írnak fel, a patikák is megpróbálnak többfajtát készletezni. Csakhogy a magas készlet nagy kockázatot rejt, mert a gyógyszergyártókra folyamatos árcsökkentési nyomás nehezedik. Ha tehát a viszonylag drágán készletezett termék „bennragad”, majd csökken az ára, akkor a patika és a nagykereskedő könyveli el a veszteséget. A gyógyszertárak ezért kisebb készleteket tartanak.
Ernyőmárkák védelmében
Erre az összességében rendkívül nehéz helyzetre próbálnak megoldást találni a patikák a láncokba tömörüléssel. Mivel a gyógyszerészek többsége nem kívánja feladni a korábban szabályozás által is támogatott függetlenségét, logikus, hogy a helyzet a beszerzési láncok kialakulásának kedvez. Hasonlóan például az élelmiszerpiachoz, ahol a tulajdonosi láncok, hipermarketek mellett több, viszonylag független, de egyazon márkát használó beszerzési szövetség működik.
Gyakorlatilag ennek mintájára jött létre a két legnagyobb hazai tömörülés, a Gyöngy és a Szimpatika. Előbbi a Hungaropharma Zrt. nagykeresekedelmi cégtől vásárolja készletének 80 százalékát, utóbbi pedig a Phoenix Pharma Zrt.-vel áll hasonló kapcsolatban. Így a rapszodikus piaci körülmények között az említett nagykereskedők is találnak némi stabilitást, hiszen tudják, hogy márkapartnereik döntően tőlük fognak vásárolni, másrészt a patikák is profitálhatnak a közös marketingakciókból. Nem csoda, hogy ezekből egyre több van.
E magyar átalakulás egyébként korántsem egyedi jelenség, ahol a liberalizált szabályozást megteremtették, ott a piaci vaslogika alapján a rendszer igen gyorsan hasonló irányba tolódott el. Több olyan európai országban a patikák döntő többsége néhány cég kezében van.
Logikus lenne a feltételezés, hogy ezek a nagyágyúk a magyar lehetőséget kihasználva megjelennek, és felvásárolják a patikákat. Ez azonban eddig nem történt meg, mert a piac még így is túl tagolt, és egy nagy multi vélhetően nem kíván egyesével bajlódni a kis betéti társaságok megszerzésével (főleg úgy, hogy a legtöbb gyógyszerész, amíg tud, ragaszkodik korábbi függetlenségéhez).
Néhány befektető ezért valószínűleg abban lát jó lehetőséget, hogy a külföldieknek előkészítse a terepet, azaz megfelelő méretű láncokat építsen ki, amelyek később vonzó befektetési célpontokká válhatnak. Sokan vélik úgy, hogy az Al.Ma lehet erre az egyik legjobb példa, amely a Gyönggyel és a Szimpatikával ellentétben nem beszerzési szövetség, hanem „valódi” tulajdonosi hálózat. Már 33 egysége van szerte az országban. „Úgy gondolom, hogy néhány éven belül 3-4 tulajdonos vagy tulajdonosi kör kezében összpontosul majd a piac döntő része” – mondja Szabó Ferenc, a Hungaropharma vezérigazgatója, aki az eddig legsikeresebb „ernyőmárka”, a több mint 600 tagot számláló Gyöngy főszervezője, elindítója is volt.
A folyamat tehát megállíthatatlannak tűnik, a gyógyszerpiac valószínűleg más fogyasztási cikkekéhez hasonlít majd. Lesznek nagy multiláncok, lehetnek kisebbek, mellettük élnek majd beszerzési szövetségek, és maradhatnak persze önálló patikák is. Mivel a Szimpatika is időben indult, jó esélye van arra, hogy hosszabb távon is az egyik nagy beszerzési lánc maradjon, ahogy Küttel Sándor, a Phoenix Pharma elnöke a FigyelőTrendnek megerősítette, a tagok száma már náluk is 390 körül jár.
Nagy tulajdonosi láncnak számít ugyanakkor még a PharmaNova Zrt. is, és az említett nagy „játékosok” mellett számos kisebb tulajdonosi lánc is szerveződik. Összességében tehát elmondható, hogy csupán másfél évvel a piac teljes „átszabása” után már valamely beszerzési vagy tulajdonosi lánchoz tartozik a hazai gyógyszertárak közel 60 százaléka.