Az első két bajnoki találkozóját elveszítette az AC Milan, ugyanakkor vasárnap este, a fordulóig még hibátlan vendég Lazio ellen bebizonyította, hogy korai lenne még leírni.
A milánói piros-feketék ezúttal szenzációsan futballoztak, számtalan helyzetet dolgoztak ki és négy gólt is szereztek.
A 8. percben Seedorf talált be először: egy vendégvédőről visszapattant elé a labda és ő 10 méterről a bal felső sarokba lőtt. Erre még volt válasza a Laziónak, egy ellentámadás során a szezonban negyedszer eredményes Zarate éles szögből lepte meg Abbiatit.
A 35. percben nem akármilyen gólt láthatott a San Siro 57 362 fős közönsége. Zambrotta szaporázta lépteit a bal oldalon, majd 30 méterről a kapu jobb oldalába bombázta a labdát.
A nagy kedvvel és jól játszó Milan a második félidő elején Pato fejesgóljával növelte előnyét, a 60. percben pedig Kaká villant: a brazil klasszis 25 méterről küldte a labdát a kapu bal oldalába.
A folytatásban is akadt helyzet bőven (Borriello ziccerben rontott, Ronaldinho megpattant lövése a kapufán landolt, míg átellenben Pandev lövését védte Abbiati), de az eredmény már nem változott. A Milan így megszerezte első pontjait, és jelenleg a 15. helyen áll a Serie A tabelláján, míg a Lazio a harmadik.
Serie A, 3. forduló:
AC Milan-SS Lazio 4-1 (2-1)
Gól: Seedorf (8.), Zambrotta (35.), Pato (49.), Kaká (60.), ill. Zarate (26.)
AC Milan: Abbiati – Zambrotta, Kaladze, Maldini, Jankulovski – Ambrosini, Gattuso (Emerson, 79.), Seedorf (Flamini, 64.) – Kaká – Pato (Ronaldinho, 71.), Borriello
Lazio: Carrizo – Lichtsteiner, Siviglia, Rozehnal, Kolarov – Brocchi (De Silvestri, 81.), C. Ledesma, Matuzalem (Meghni, 68.) – Mauri (Foggia, 63.) – Pandev, Zarate
Korábbi eredmények:
Cagliari-Juventus 0-1
Fiorentina-Bologna 1-0
Lecce-Siena 1-1
Palermo-Genoa 2-1
Sampdoria-Chievo 1-1
Torino-Internazionale 1-3
Udinese-Napoli 0-0
AS Roma-Reggina 3-0
Catania-Atalanta 1-0