A magyar válogatott játékos végig a pályán volt a mérkőzésen, amelyen Paul Ince merész húzásai döntöttek. Az első hazai győzelmére áhítozó blackburni szakvezető a hajrában három támadó felfogású játékost – Kerimoglu, Villanueva és Derbyshire érkezett a padról – is pályára küldött, s a cserék beváltak.
A 84. percben ugyanis Villanueva egy remek labdával észrevette a tizenhatoson betörő Santa Cruzt, a paraguayi keresztbeívelt Derbyshire elé, s a csatár 8 méterről ballal a londoniak kapujába lőtt, megszerezve idei első bajnoki találatát. A Fulham idegenben továbbra is pont nélküli.
A BL-ben is szereplő Liverpool – amely az előző körben a címvédő Manchester Unitedet verte – otthonában nem bírt az újonc Stoke Cityvel.
A vörösök helyzetek sokaságát alakították ki, ám vagy a hazai támadók – elsősorban az 51. percben hatalmas ziccert kihagyó Keane – hibáztak, vagy a dán Sörensen kapus mutatott be hatalmas bravúrt.
Bár a labda már a 76. percben a vendégkapuban táncolt, Gerrard szabadrúgását les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az utolsó percekre is maradt meleg helyzet a City kapuja előtt, Andy Griffin viszont a gólvonalról mentette Torres lövését.
A West Ham kispadján első bajnokiját végigizguló Gianfranco Zolát elsősorban honfitársa, az olasz válogatottban is megfordult David di Michele segítette hozzá a sikeres bemutatkozáshoz: a londoniak az olasz csatár két góljával 3-1-re legyőzték az edzőváltáson átesett Newcastle-t.
Az Arsenal Eboue és Bendtner góljaival egy perc alatt fordított, majd a végén még növelte is előnyét a Bolton otthonában. A fővárosi csapat a tabella élére állt.
Premier League, 5. forduló:
liverpool-stoke city 0-0
Anfield Road, 43 931 néző. Vezette: Marriner
Liverpool: Reina – Arbeloa, Carragher, Skrtel, Dossena – Kuyt, Gerrard, Alonso, Riera (Babel, 65.) – Keane (Benayoun, 73.), Torres.
Stoke: Sörensen – Griffin, Abdoulaye Faye, Sonko (Cort, 22.), Higginbotham – Lawrence (Cresswell, 66.), Olofinjana, Diao, Delap – Kitson (Fuller, 78.), Sidibe.
Blackburn-Fulham 1-0 (0-0)
Gól: Derbyshire (84.)
West Ham-Newcastle United 3-1 (2-0)
Gól: Di Michele (8., 37.), Etherington (53.) ill. Owen (67.)
Sunderland-Middlesbrough 2-0 (0-0)
Gól: Chopra (82., 90.)
Bolton-Arsenal 1-3 (1-2)
Gól: Davies (14.) ill. Eboue (26.), Bendtner (27.), Denilson (87.)
Az élcsoport:
1. Arsenal 12 pont, 2. Liverpool 11, 3. Chelsea 10 (4 mérkőzés), 4. West Ham 9, 5. Aston Villa 7 (8-6, 4), 6. Sunderland 7 (5-6)