Fazakas Orsolya elmondta, hogy az új útszakasz az Európai Unió Kohéziós Alapjának finanszírozásával 284 millió euróból valósul meg. A Vecséstől az M3-as autópályáig tartó kétszer kétsávos autóút Ecser, Maglód, Pécel, Nagytarcsa, Csömör mellett halad el, és érinti a XVII., a XVI. és a XV. kerületeket.
Aszfalt helyett betontechnológiával készült a burkolat, ami a nagy forgalomnak is jobban ellenáll, élettartama hosszabb – tette hozzá a sajtóreferens. Az új útszakaszon a kivitelezők 12 felüljárós csomópontot alakítottak ki, és 42 műtárgyat építettek meg. A leghosszabb közülük Pécelnél a Rákos-patakon átívelő 340 méter hosszú felüljáró.
Az útszakaszt egyes helyeken természetvédelmi megfontolásból védőkerítéssel vették körül, a lakott települések közelében pedig zajmentesítő falak, illetve zajárnyékoló dombok épültek, s több helyre védőerdőt is telepítettek. Szintén a természet védelmét szolgálja Csömörnél a Caperra-patak forrásánál egy monitoringkút létesítése, amellyel folyamatosan ellenőrzik a patak vízminőségét.
Az M0-s körgyűrűn az átadás után összesen 80 kilométeren lehet közlekedni. Az új útszakasz csatlakozik a szintén átadás előtt álló Megyeri hídhoz is.