Bernie Ecclestone tavaly egész évben odavolt Lewis Hamiltonért, az idény vége felé pedig már egyenesen azt állította, hogy az akkori három esélyes, Hamilton, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen közül ő érdemelné a bajnoki címet. Ez akkor nem jött be.
Idén a szezon első felében Hamiltonnak legalább annyi ballépése volt, mint sikere, ezért a jó öreg Bernie hangot váltott. Kritizálta védencét.
Bő egy hónappal ezelőtt még azt magyarázta, hogy Robert Kubica és Alonso is tönkreverné Hamiltont, ha ugyanolyan autóban ülnének.
Ecclestone: “Hamilton idén nagyszerű munkát végez”
Úgy látszik, Hamilton utóbbi két versenyen elért fölényes győzelme után a mclarenes visszalopta magát a nagy hatalmú kisember szívébe, ugyanis most megint ő lett a favorit, sőt.
Ecclestone a hétvégén a híres ascoti lóversenyen vett rész – ahol egyébként egy lova is versenyzett -, és elmondta, hogy Hamilton idén “nagyszerű munkát végez”, és ebben az évben “meg kell nyernie a bajnokságot”.
Amikor az újságíró utalt arra, hogy a mclarenes versenyzőnek nehéz dolga lesz, ha ilyen gyakran büntetik meg, Bernie azt válaszolta, hogy Hamilton csak magának köszönheti a büntetéseket.
Bernie arról is beszélt, hogy a Brit Nagydíj 2010-ben Doningtonba való költöztetése nem csak blöff, legalább tízéves, hosszú távú tervei vannak a helyszínnel, és hogy a silverstone-iak a bolondját járatták vele jó ideig.