Szögesdrót a quadosoknak?

Egy internetes fórumon azon elmélkednek, az erdőben kifeszített damil, vagy az avar közé rejtett szögesdrót a jobb módszer a quadosok ellen. A TASZ szerint ez még nem uszítás, de súlyos bűncselekményt követ el, aki komolyan veszi az ötletelést.

Természetjárók és quadosok, terepmotorosok közt egyre élesebb az ellentét, ami már eddig is többször tettlegességig fajult: mindkét oldal „kitett” magáért. A FigyelőNet számolt be elsőként például arról a terepmotorosról, aki csak a szerencséjének köszönhette, hogy túlélt egy ütközést az erdei ösvényen nyakmagasságban kifeszített drótkötéllel. Más hírek szerint Alsószentiván polgármesterét azért verték meg quadosok, mert rájuk szólt: menjenek kicsit messzebb, mert zavarják a helyi horgászversenyt.

Több cikkben is írtunk a terepmotorosok által okozott természeti károkról, és több esetben próbáltunk utánajárni a megoldásnak is. Egy olvasónk most olyan közösségi oldalra hívta fel a figyelmünket, ahol az említett „polgármesterverés” a téma, az oldalon folyó vita azonban túlmegy bizonyos határokon. Egyes kommentek ugyanis azt ecsetelik, vajon a bálamadzag, a szögesdrót, vagy a kihegyezett, földbe ásott karó a jobb megoldás, hogy a quadosok kedvét elvegyék az erdőtől. Egyes beírók szerint a szögesdrótot az avarszintben kell kifeszíteni, így észrevétlen marad. Más a damilt részesíti előnyben, mellmagasságban kifeszítve, hogy az élmény maradandóbb legyen.

Lehet kulturáltan is (fotó: Quadulj meg)

Nem ütközik jogszabályba

Hangsúlyozzuk, hogy a fórum résztvevői nem buzdítanak tettlegességre, de olyan módszerekről ötletelnek, amely komoly sérülést, halált okozhat, ráadásul veszélyezttetheti a kerékpárosok, kirándulók és az állatok épségét is. A fórumra beírók nem tesznek semmi törvényelleneset, „ötletelésük” nem számít uszításnak – mondta el a FigyelőNetnek Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke.

Ha azonban valaki a gyakorlatba ülteti a fórumon tanácsolt módszereket, szándékosan elkövetett súlyos testi sértés, akár emberölés kísérletét valósítja meg. Még akkor is, ha sérülést senkinek nem okoz, csak kifeszít egy drótot az erdei ösvényre. Más a helyzet, és az előző cselekedetet gondatlanságból követik el akkor, ha táblákkal egyértelműen és időben jelzik, hogy az ösvényre drótkötelet feszítettek ki. Mindkét eset azonban súlyos bűncselekmény – mondja Dénes Balázs. A másik oldalról ugyanakkor a terepmotorosoknak is tisztában kell lenniük, hogy ha „tiltott helyen” motorozva okoznak balesetet, tettüket súlyosbítja, hogy törvénytelenül tartózkodtak a területen.

Összefognának a természetvédőkkel

A TASZ elnöke szerint a quadok és terepmotorok szabályozása a hatóságok feladata lenne, sehova nem vezet, ha az állampolgárok megszervezve magukat saját kezükbe akarják venni a probléma megoldását. A közigazgatás régi adóssága, hogy a józan ész alapján területeket és utakat jelöljön ki a terepmotorosok számára, mert az sem megoldás, ha mindenhonnét kitiltják őket – véli Dénes Balázs.

Több olyan eset is történt, amikor quadosok, motorosok az erdőben kifeszített drótnak ütköztek, de nem minden ügy kapott nyilvánosságot – mondta el a FigyelőNetnek Nagyfefa, egy quados fórum és klub üzemeltetője. A motorosok elismerik, hogy a természetet dúló, a kirándulókat zavaró gépek ellen fel kell venni a harcot, és ezért szívesen összfognának a természetvédőkkel. Megengedhetetlen azonban, hogy a hangos kisebbség miatt ellenségnek kiáltsák ki a quados társadalmat, és eleve bűnösként tekintsenek a kulturált formában motorozó társaságokra is.

Saját magukat teszik azonosíthatóvá, hogy elkerüljék a támadásokat (fotó: Quadulj meg)

Kettős megoldás

Miközben a környezetvédelmi minisztériummal, természetvédelmi hivatalokkal folynak az egyeztetések a mindenki által elfogadható motorhasználatról, egyes csoportok damillal, szögesdróttal, kihegyezett karókkal sodorják életveszélybe nemcsak a motorosokat, hanem a kerékpárosokat, túrázókat, állatokat egyaránt. Nem ez a megoldás – figyelmeztet Nagyfefa, aki a párbeszéd híve, évek óta próbálja egy asztalhoz ültetni a motorosokat és önjelölt ellenfeleiket.

A terepquadosok által javasolt megoldás két lábon áll. Olyan rendszámot szeretnének, amellyel közúton is közlekedhetnek: a legtöbbször ugyanis akkor járnak tilosban, amikor a legálisan használható pályákra tartanak, de ezeket csak erdőn-mezőn keresztül közelíthetik meg. Megfelelő információs rendszerre van szükség – a kereskedők, a hivatalok és az egyesületek bevonásával -, ahol mindenki naprakész információt kap arról, hol használhatja törvényesen a gépét.

Nagyfefa megérti a természetbarátok felháborodását, és hangsúlyozza, hogy ők maguk is a kulturált quadozás körülményeinek megteremtéséért dolgoznak. Amíg azonban szögesdróttal és vaskarókkal érvelnek ellenük, minden erőlködés hiábavaló

Címkék: zöld