A másik javaslat szerint a gyalogos kapjon feltétlen előnyt a gépjárművekkel szemben. Amennyiben a gyalogos úton történő átkelési szándéka egyértelmű, úgy a járművezetőnek kötelező lenne megállni. A harmadik javaslat az, hogy piros lámpánál a motorosok jogszerűen jöhessenek előre a sorban a stop-vonalig.
Nem igényli a KRESZ módosítását, de a csoport javasolta azt is, hogy az autópályák egyes szakaszain – táblákkal – tiltsák meg a kamionok előzését. A cél a folyamatos haladás biztosítása, a megvalósítás előtt azonban kikérik a fuvarozó szervezetek véleményét is.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi
Minisztérium az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a kormánybiztos
munkatársaiból álló csoport a múlt héten javaslatot tett a KRESZ egyes
szabályainak módosítására.