Őzek násza: veszély az utakon

Megkezdődött az őzek násza, az állatok ilyenkor elvesztik veszélyérzetüket, bármikor keresztezhetik a közutakat.

Szakértők szerint Magyarországon évente 500-1000 esetben ütköznek vadak gépjárművekkel, ez az autósoknak összességében több száz millió forintos kárt jelent. Ezért van szükség most fokozott óvatosságra, mert az egész ország területén megkezdődött az őzek násza. Ilyenkor a vad veszélyérzetét elvesztve űzi, hajtja párját és a legváratlanabb helyen és időpontban keresztezi a közutakat.

A félénkségükről híres állatok egy hónapra “kibújnak a bőrükből” (fotó: MTI)

Az üzekedés körülbelül augusztus közepéig tart, az éves statisztikák azt mutatják, hogy ezen egy hónap alatt okozzák az állatok a legtöbb balesetet, amelyek az autósoknak és a vadászoknak is komoly károkat okozhatnak.

Amennyiben mégis bekövetkezne az összeütközés, úgy a gépkocsivezetőnek a rendőrségen kívül, a helyi vadászatra jogosultat – például a vadásztársaságot – is értesítenie kell. Ajánlatos tehát fenti időszakban az eddigieknél is figyelmesebben közlekedni – figyelmeztet az Országos Magyar Vadászati Védegylet.

Címkék: zöld