Megmenekült Barrichello?

Elképzelhető, hogy a hétvégi dobogós helyezés megmenti Rubens Barrichellót attól, hogy nyugdíjba küldje őt a Honda csapat. Legalábbis a brazil ebben reménykedik.

A Forma-1 legtapasztaltabb pilótája semmilyen késztetést nem érez arra, hogy az idei szezon után feladja versenyzői karrierjét. A téma most azért aktuális, mert idén Jenson Buttonhoz hasonlóan a brazil szerződése is lejár a Hondánál.

Barrichello szeretne maradni, miközben a csapat egyelőre egyik pilótához sem ragaszkodik látványosan. Nick Fry csapatigazgató korábban úgy nyilatkozott, hogy Barrichello akkor maradhat, ha kellően gyors lesz. Eközben viszont keresik az új pilótajelölteket, akikből Ross Brown megjelenése óta van bőven.

Barrichello (j) ismét a dobogón (MTI/EPA)

Az, hogy a hétvégi harmadik helyezés mennyire hatja majd meg a csapat vezetőit, azt egyelőre nem tudni, de annyi bizonyos, hogy nem válik majd a nagy öreg hátrányára a mérlegelésnél. A 72-es születésű Barrichello jelenleg a 10. a világbajnoki pontállásban, míg Button csak a 16.

Barrichello így vélekedik saját karrierjéről: “Nincs szándékomban abbahagyni a versenyzést, csak akkor szállok ki, ha nem tudok majd sehová menni. Még nincs szerződésem, de fiatalnak érzem magam, és jobban imádom a versenyzést, mint bármikor korábban.”

“Azon a napon, amikor azt fogom érezni, hogy lassabb vagyok, mint a legelső versenyemen Kyalamiban, abbahagyom a versenyzést. Most úgy érzem, hogy gyorsabb vagyok, mint akkor.”

Címkék: autó-motor