Räikkönen visszatért

A Ferrarik fölényesen uralták a Francia Nagydíj időmérő edzését, másnak nem volt esélye az első rajtsorra. Räikkönen Magny Cours-ban az edzésmenő Massánál is jobb volt. Hamilton ugyan megszerezte a harmadik rajthelyet, de holnap Alonso rajtol majd a Ferrarik mögül.

A Francia Nagydíj időmérő edzésén szinte egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a Ferrarik közül kerül ki az első, a kérdés csak az volt, hogy Felipe Massa, vagy Kimi Räikkönen kerül ki győztesen a házi versenyből?

Az első két szakaszt a brazil vitte, de a harmadik etapban a világbajnok olyan kört ment, hogy az utolsó nekifutását be sem fejezte: begurult a bokszba.

Raikkönen Ferrarijának csak a csapattárs volt az ellenfele (MTI)

Räikkönen a Ferrari történetének 200. pole pozícióját szerezte meg, karrierjének 17. rajtelsőségét, idén pedig másodszor sikerült a leggyorsabbnak lennie. A csapat harmadszor foglalta el az első sort.

Lewis Hamilton nem volt valami jó formában, az edzés után elnézést is kért a csapattól, amiért nem teljesített jobban, a harmadik helyre ugyan behozta a McLarent, de tízhelyes rajtbüntetése miatt holnap csak a mezőny második feléből rajtol majd.

A mai negyedik, Fernando Alonso így holnap közvetlenül a Ferrarik mögé lép előre, a spanyol akár dobogóval is megörvendeztetheti a Renault hazai közönségét. Jól mentek a toyotások, Jarno Trulli az ötödik lett, és Timo Glock is bejutott az első tízbe. A Red Bull teljesíti a kitűzött célt, a konstruktőri bajnokságban negyedik csapat autói ennek megfelelően a 7-8. helyen végeztek.

Hamilton végül a 13. helyről rajtolhat (MTI)

Nagyon szenvedett viszont a BMW, a csapat autóinak nem fekszik a francia pálya, Nick Heidfeld már az időmérő második szakaszába is csak vért izzadva jutott be, Robert Kubica ugyan a legjobb tíz közé került, de egyáltalán nem volt meggyőző. A szabadedzések eredményei alapján nagy reményekkel indult neki a kvalifikációnak a Toro Rosso, de végül Sebastian Vettel és Sebastien Bourdais csak a 13-14. lett.

Közülük rajtol majd holnap Hamilton, kérdés, hogy az előzésre nem igazán alkalmas pályán mire lesz képes; a McLarennél nagy startégiai húzásra van szükség, hogy értékelhető eredmény szülessen. Heikki Kovalainenre most sem támaszkodhatnak, hiszen a finn tempója sem igazán erős, ráadásul Mark Webber akadályozása miatt öt hellyel hátrébb sorolták.

A mezőny legvégéről holnap a williamses Nico Rosberg indul majd, mert ugyan a 15. helyre kvalifikálta magát, de Hamiltonhoz hasonlóan szintén 10 helyes rajtbüntetést kap a kanadai baki miatt. Holnap meleg időre lehet számítani, ami nagyon megterheli majd a gumikat, így a megfelelő választáson nagyon sok múlhat.

Öröm, világbajnok módra (MTI)

Räikkönen lépéselőnybe került, ha az első kanyarban még ő áll majd az élen, akkor nagy esélye van a győzelemre, és ezzel arra, hogy csökkentse hátrányát a világbajnoki küzdelemben. Hamilton és Kubica nem lesznek veszélyesek, és Massa is mögüle rajtol.

A futam 14:00 órakor kezdődik.

Francia Nagydíj, Magny Cours

Időmérő edzés:
1. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:16.449
2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:16.490
3. Lewis Hamilton* (brit, McLaren) 1:16.693
4. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:16.840
5. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:16.920
6. Heikki Kovalainen* (finn, McLaren) 1:16.944
7. Robert Kubica (lengyel, BMW Sauber) 1:17.037
8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:17.233
9. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:17.426
10. Timo Glock (német, Toyota) 1:17.596
11. Nelson Piquet (brazil, Renault) 1:15.770
12. Nick Heidfeld (német, BMW Sauber) 1:15.786
13. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1:16.816
14. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1:16.045
15. Nico Rosberg* (német, Williams) 1:16.235
16. Kazuki Nakadzsima (japán, Williams) 1:16.243
17. Jenson Button (brit, Honda) 1:16.306
18. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:16.330
19. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1:16.971
20. Adrian Sutil (németForce India) 1:17.053
*Hamilton a 13., Kovalainen a 11., Rosberg a 20. helyről rajtol.

Címkék: autó-motor