A két kiesés által fenyegetett csapat közül az olaszok kezdték jobban a találkozót, különösen a Pirlo-Toni kapcsolat jelentett veszélyt a franciák kapujára. A müncheni csatár már a 4. percben vezetést szerezhetett volna, de azok után, hogy egyedül fordulhatott kapura, 18 méterről a francia kapusba lőtt.
Francia vezéráldozat
Toni „bajor” kollegája, Ribery viszont rosszabbul járt: egy elkésett Zambrotta elleni becsúszás után a földön maradt, és nem tudta folytatni a játékot. Az első hírek szerint a szélsőnek aláfordult a jobb bokája, s a sérülés igencsak komoly.
Ribery csak tíz percig segíthette a társakat (MTI)
Az egyik vezérét vesztett francia gárda nem éledt a sokkból. Panucci fejesét Makelele a gólvonalról vágta ki, majd a félidő derekán előnybe került a világbajnok.
Ismét Pirlo szöktette Tonit, a támadót Abidal szorongatta, s Toni elesett. Nem volt durva szabálytalanság, de jogosnak tűnt az ítélet: ellenben a büntetés igencsak szigorú volt. A büntető mellett Abidalnak egy piros lapot is kiosztott Lubos Michel játékvezető.
A Milan középpályása pedig értékesítette a 11-est. A folytatásban az olaszok tökéletesen használták ki, hogy emberelőnyben futballozhatnak, okosan tartották a labdát, de nem egyszer felvonultak a francia kapu előtt.
A 27. percben Toni sarokkal továbbított a kapu fele (alig tévesztett), majd előbb egy Pirlo- később egy Cassano-átadást tékozolt el. A hajrában Coupet igazolta klasszisát – A kapufára tolta Grosso jobbról, bő 27 méterről csavart szabadrúgását. Nagy mozdulat volt.
Coupet tehetetlen volt Pirlo tizenegyesénél (MTI)
Sima volt a második félidő
A második félidőben Benzema tartotta a lelket a vb-ezüstérmesben – a játékrész elején alig lőtt fölé. A 62. percben rég látott peches gólt kaptak a franciák. Cassano buktatása után az olaszok végezhettek el pontrúgást: De Rossi 30 méteres szabadrúgása Henryn megpattant, így a jobbra vetődő Copuet mellett a kapu közepébe vágódott.
A gól gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést (s a holland-román meccs alakulását tekintve a továbbjutást is). Eseménytelen negyedóra végén Benzema unta meg a tili-tolit. A tizenhatos előteréből, balról lőtt, Buffon csak nehezen tudta kipiszkálni a bal felsőbe tartó labdát. Szép jelentet volt. Egyben a kékmezesek utolsó nagy helyzete.
De Rossi örül bődületesen eltalált szabadrúgása után (MTI)
A hajrában az olaszok már gurigáztak, vagy félgőzzel támadtak – de nem adtak több esélyt a francia támadóknak. Cassano passza után Camoranesi lőhetett közelről (rontott), majd Zambrotta távolról (ő is), míg Toni lett az olaszok pechvogele – az amúgy jó napot kifogó csatár a hosszabbításban egy befordulás után lőtt, s Coupet a bal kapufára tolta a labdát (a német gólkirály továbbra is gólképtelen az Eb-n).
Ez viszont aligha szomorította az olaszokat. Mivel Hollandia időközben 2-0-ra legyőzte a harmadik találkozón is a bunkerfocira szavazó románokat, a világbajnok továbblépett csoportjából, s ami számára biztató: a hollandok elleni égést követően meccsről meccsre jobban játszik.
Nyilatkozatok
Roberto Donadoni, az olasz válogatott szövetségi kapitánya: “Végig hittem a továbbjutásban, tudtam, hogy csapatom képes lesz bekerülni a negyeddöntőbe. A mai mérkőzésen egységesebbek voltunk a franciáknál és több helyzetet is dolgoztunk ki, ezért a továbbjutásunk megérdemelt. Luca Toni jól játszott, de tőle gólokat várok. A spanyolok elleni negyeddöntőben nagyon nehéz dolgunk lesz, mostantól egyre nehezebb meccsek következnek, de hiszek abban, hogy mi is egyre jobbak leszünk és bejutunk az elődöntőbe.”
Raymond Domenech, a francia válogatott szövetségi kapitánya: “Ennek a csapatnak van jövője. Büszke vagyok a játékosaimra. Ebben a gárdában komoly lehetőségek vannak, olyan futballisták alkották a keretet, akik szép jövő előtt állnak.”
13. európa-bajnokság, ausztria és svájc
C-csoport, 3. forduló
Franciaország-Olaszország 0-2 (0-1)
Zürich, Letzigrund. Vezette: Michel (szlovák)
Gól: Pirlo (24., 11-esből), De Rossi (62.)
Kiállítva: Abidal (24.)
Sárgalap: Evra (18.), Govou (47.), Boumsong (72.), Henry (85.) illetve Pirlo (45.), Chiellini (45.), Gattuso (54.)
Franciaország: Coupet – Clerc, Gallas, Abidal, Evra – Toulalan, Makelele – Govou (Anelka, 66.), Ribery (Nasri, 10., Boumsong, 26.) – Benzema, Henry. Szövetségi kapitány: Raymond Domenech
Olaszország: Buffon – Zambrotta, Panucci, Chiellini, Grosso – De Rossi – Pirlo (Ambrosini, 55.), Gattuso (Aquilani, 82.) – Perrotta (Camoranesi, 63.) – Cassano, Toni. Szövetségi kapitány: Roberto Donadoni
A csoport másik mérkőzésén:
Hollandia-Románia 2-0 (0-0)
Gól: Huntelaar (54.), Van Persie (87.)
A csoport végeredménye:
1. Hollandia* 9 pont (9-1), 2. Olaszország* 4 (3-4), 3. Románia 2 (1-3), 4. Franciaország 1 (1-6)
*Hollandia és Olaszország jutott a legjobb nyolc közé. Az olaszok a nyolc között a spanyolokkal találkoznak.