Räikkönen nem vonul vissza

A pletykákat és találgatásokat cáfolva a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali kijelentette, hogy a világbajnok finn Kimi Räikkönen nem vonul vissza.

Az utóbbi időben felmerültek pletykák arról, hogy Kimi Räikkönen akár idén is elhagyhatja a Ferrarit, ezzel együtt a Forma-1-et, sőt, már arról suttognak, hogy a finn helyét Fernando Alonso tölthetné be jövőre, vagy 2010-től a maranellói csapatnál.

A hétvégén korábbi világbajnok Keke Rosberg is arról spekulált, hogy a „Jégember” már nem sokáig marad a száguldó cirkuszban, és eddig maga Räikkönen sem tett olyan nyilatkozatot, melyből kiderülne, meddig szeretne versenyezni.
A jelenlegi szerződése egyébként 2009 végéig szól a Ferrarinál.

Kimi Räikkönen vezet a pontversenyben (vezess.hu)

A szóbeszéd ellenére a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali meg van győződve róla, hogy a finn nem a közeljövőben vonul vissza. „Hallottam erről a pletykáról, de egy szemernyi igazság sincs benne. Kimi minden ízében motivált, tudom, hogy nem gondol a visszavonulásra” – nyilatkozta Domenicali.

Räikkönen az eddigi négy futamból kettőt megnyert, Malajziában és a hétvégén a Spanyol Nagydíjon intette le elsőként a kockás zászló, és kilencpontos előnnyel vezeti a világbajnoki pontersenyt a brit Lewis Hamilton (McLaren) előtt.

Változtatni kell

Heikki Kovalainen vasárnapi balesete miatt változásokat sürget a barcelonai pályán a Forma-1-es pilóták érdekképviselete (GPDA). „Nagyobb kifutóra van szükség a 9-es kanyarban, a jövő évi futamon nem maradhat a jelenlegi állapotában” – szögezte le Mark Webber, a GPDA ausztrál vezetője. A McLaren finn versenyzője 240 km/órás sebességnél defektet kapott, és a kanyar menti gumifalba csapódott, de agyrázkódással megúszta az ütközést. (MTI)

Címkék: autó-motor