Hirvonen nyerte a Jordán-ralit

A finn Mikko Hirvonen diadalával ért véget a Jordán-rali, a rali világbajnoki sorozat ötödik versenye. A tavaly összetettben harmadik Ford-pilóta a pontversenyben átvette a vezetést.

A 27 esztendős versenyző 1 perc 15.7 másodperccel nyert, és győzelmének köszönhetően ötpontos vezetésre tett szert a pilóták versenyében.

„Fantasztikus! És úgy gondolom, nem csak számomra, hanem a pilóták versenye szempontjából is” – árulta el Hirvonen. „Az utolsó két szakasz rendkívül nehéz és idegkimerítő volt. Nem volt tudomásom Dani Sordo részidejéről, így azt sem tudtam, hogy áll. Nagyon boldog vagyok, mint ahogy az is remek érzés, hogy az élen lehetek. Ettől függetlenül Loeb kimagaslóan autózott itt, és nekünk gyorsulnunk kellene, ha tartani akarjuk vele a lépést.”

A szombati napot az élen záró spanyol Dani Sordo az utolsó előtti szakaszon történt kisebb balesete ellenére a második helyre hozta be autóját, míg idén már negyedszerre az ausztrál Chris Atkinsoné lett a dobogó legalsó foka.

Hirvonen remekelt a vasárnapi szakaszokon (Getty)

Az összetettben korábban vezető, címvédő francia Sébastien Loeb szombaton egy koccanásos baleset miatt kiesett, így pont nélkül zárta a közel-keleti versenyt.

Jordán-rali, végeredmény:
1. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) 4:02:47.9
2. Dani Sordo (spanyol, Citroen C4 WRC) +1:15.7
3. Chris Atkinson (ausztrál, Subaru Impreza WRC) +4:59.5

A vb-sorozat állása 5 verseny után:
1. Mikko Hirvonen 35 pont, 2. Sébastian Loeb (francia, Citroen C4 WRC) 30, 3. Chris Atkinson 28

Címkék: autó-motor