Räikkönen megvédte Hamiltont

A világbajnok szerint riválisa, Lewis Hamilton azért szerepel rosszul, mert az autó gyengébb, mint tavaly, a pilótával nincs gond.

Lewis Hamilton ugyan megnyerte az idei szezonnyitó futamot Melbourne-ben, de Malajziában már csak az ötödik helyig jutott, míg Bahreinben egy pocsék rajt és a Fernando Alonsóval történt ütközés után már pontot sem sikerült szereznie.

A múlt héten jó néhányan megkritizálták Hamiltont, de a bajnokság élén álló Kimi Räikkönen szerint azonban nem mclarenes kollégájával van a baj, hanem az autóval.

A finn világbajnok még nem írta le brit riválisát (vezess.hu)

“Lewis nem nagyon hibázott tavaly. Idén nem állnak olyan jól az autóval. Valószínűleg sokkal nehezebb egy nem egészen tökéletes csomagból kihozni a legtöbbet, főleg, ha már az egész hétvége rosszul alakult” – utalt a világbajnok arra, hogy Hamilton már a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén összetörte az autót.

A finn a maga részéről elégedett az eddigiekkel, úgy érzi, hogy jól indul a szezonja. “Három verseny után vezetem a világbajnokságot, tavaly ilyenkor nem vezettem, úgyhogy elégedett vagyok. Tavaly nehéz volt, az új csapatnál sokat kellett tanulnom. Most már sokkal könnyebb, tudják, hogy mit akarok, és én is tudom, hogy ők mit szeretnének. Minden a legsimábban megy. Eddig minden jól alakul, minden futamra győzelmi eséllyel érkezem, de a három élcsapat hat pilótája közül bárki jól teljesíthet. Jelenleg elég gyorsak vagyunk, majd meglátjuk, hogy alakul később.”

Címkék: autó-motor