Meglepetés a szahiri időmérőn

Óriási meglepetésre Robert Kubica nyerte a Bahreini Nagydíj időmérőjét. A BMW legyel pilótája pályafutása során először szerezte meg az első rajtkockát.

A lengyel pilóta pályafutása során először szerezte meg a pole pozíciót, és nem mellékesen: csapata, a BMW-Sauber sem szerepelt még ilyen jól kvalifikáción. Robert Kubica azt a Felipe Massát (Ferrari) is legyőzte, akinek sokan jó előre odaadták volna az első rajthelyet, a brazil pilóta ugyanis eddig a mezőny fölé nőtt Szahirban, mind a két pénteki szabadedzést megnyerte, a szombati gyakorláson pedig második volt.

Aztán az időmérőn visszakerült az élre, az első és a második szakasz során sem akadt nála gyorsabb pilóta, mindkétszer fél másodperccel volt jobb a másodiknál. A kvalifikáció harmadik részében némi meglepetésre a világbajnok Kimi Räikkönen (Ferrari) nem tudott beleszólni a pole-ért folyó csatába, Massa Lewis Hamiltonnal (McLaren) és Kubicával versenyzett az első rajthelyért. A hajrában a 24 esztendős lengyel pilóta tökéletes körrel, 1:33.096-os idővel került az élre, 27 ezreddel győzte le a Ferrari brazilját, Hamiltonra pedig majd’ kéttizedet vert.

A brit pilóta mellől az időmérőn negyedik Räikkönen rajtol, a harmadik sorból pedig Heikki Kovalainen (McLaren) és Nick Heidfeld (BNW) vághat neki a Bahreini Nagydíjnak. A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Renault) ugyan bejutott az első tízbe, de előrébb nem sikerült verekednie magát.

Robert Kubica volt a leggyorsabb (MTI/EPA)

„Nagy nap a mai. Jól sikerültek a beállítások, és bár nem volt könnyű dolgom, sikerült gyors és hibátlan kört futnom. Nagyon boldog vagyok” – így Kubica, aki a 2006-os Magyar Nagydíjon mutatkozott be a Forma-1-ben, és eddig kétszer állhatott fel a dobogóra, 2006-ban, Monzában, illetve legutóbb Szepangban.

Massa utóbb elmondta, kétszer is forgalomba keveredett, ezért nem tudta megnyerni az időmérőt, ugyanakkor a brazil nem aggódik, szerinte a Ferrari és ő maga is nagyon jó lesz a vasárnapi versenyen. Hamilton örült a harmadik helyének, és elárulta, semmilyen hatással nem volt a teljesítményére a pénteki balesete. Az 57 körös szahiri futamra, vasárnap 13:30-kor kerül sor. Tavaly Massa nyerte a versenyt.

Halálos baleset

Futam közben életét vesztette Herbert Breiteneder osztrák raliversenyző. Az 54 éves pilóta és navigátora, Marco Mayrhofer szombaton délelőtt, a Lico Lavanttal-rali második napjának ötödik gyorsasági szakaszán, körülbelül egy kilométerrel a cél előtt lesodródott az útról és egy fának csapódott. A 17 éve versenyző Breiteneder a rögtön beavatkozó mentősök újraélesztési kísérletei ellenére a helyszínen életét vesztette, segítőjét kórházba szállították.


Bahreini Nagydíj, időmérő:

1. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:33.096
2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:33.123
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:33.292
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.418
5. Heikki Kovalainen (finn, McLaren) 1:33.488
6 . Nick Heidfeld (német, BMW) 1:33.737
7. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:33.994
8. Nico Rosberg (német, Williams) 1:34.015
9. Jenson Button (brit, Honda) 1:35.057
10. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:35.115
11. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:32.371
12. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:32.508
13. Timo Glock (német, Toyota) 1:32.528
14. Nelsinho Piquet Jr. (brazil, Renault) 1:32.790
15. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1:32.915
16. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1:32.943
17. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:33.433
18. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1:33.501
19. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1:33.562
20. Adrian Sutil (német, Force India) 1:33.845
21. Anthony Davidson (brit, Super Aguri) 1:34.140
22. Szato Takuma (japán, Super Aguri) 1:35.725

Rajtsorrend:
1. sor: 1. Kubica, 2. Massa
2. sor: 3. Hamilton, 4. Räikkönen
3. sor: 5. Kovalainen, 6. Heidfeld
4. sor: 7. Trulli, 8. Rosberg
5. sor: 9. Button, 10. Alonso
6. sor: 11. Webber, 12. Barrichello
7. sor: 13. Glock, 14. Piquet
8. sor: 15. Bourdais, 16. Nakadzsima
9. sor: 17. Coulthard, 18. Fisichella
10. sor: 19. Vettel, 20. Sutil
11. sor: 21. Davidson, 22. Szato

3. szabaedzés:
1. Nico Rosberg (német, Williams) 1:32.521
2. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:32.726
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:32.742
4. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:32.901
5. David Coulthard (brit, Red Bull) 1:32.918
6. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1:33.020
7. Robert Kubica (lengyel, BMW) 1:33.024
8. Nelsinho Piquet Jr. (brazil, Renault) 1:33.074
9. Kimi Räikkonen (finn, Ferrari) 1:33.237
10. Heikki Kovalainen (finn, McLaren) 1:33.367
11. Sebastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1:33.372
12. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1:33.392
13. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:33.445
14. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 1:33.551
15. Timo Glock (német, Toyota) 1:33.595
16. Jenson Button (brit, Honda) 1:33.600
17. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1:33.651
18. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:33.659
19. Adrian Sutil (német, Force India) 1:33.857
20. Nick Heidfeld (német, BMW) 1:34.074
21. Anthony Davidson (brit, Super Aguri) 1:34.591
22. Szato Takuma (japán, Super Aguri) 1:34.952

Címkék: autó-motor